A húsvéti vigília Krisztus feltámadását ünnepli. A székesegyházban március 26-án, szombaton este 8 órakor kezdődött a szertartás. Udvardy György megyéspüspök elhangzott gondolataiból válogattunk.

vigilia 64 of 163 BK„Az út, amelyet üdvösségtörténetnek nevezünk, az Isten és az ember útja. Isten útja, mert Isten életével akarja megajándékozni az embert. S az ember útja is, önmaga megismerésében és a világ megismerésében: szeretnénk jól látni, jól ismerni és jól dönteni. Ez az út nem más, mint az alapvető emberi tapasztalatnak a Krisztus lelke szerinti megismerése. Mi Krisztusban akarunk megismerni, és Krisztusban akarunk önmagunkra is reflektálni. Krisztusban akarjuk felismerni a kapcsolatot Isten és a világ között, megismerni a világban zajló eseményeket és azok igazi értelmét. Ezért nyugodtan mondhatjuk: az éjszaka, amelyet most átélünk, az önmagunkra ismerés éjszakája."

„Szeretnénk hinni – és Krisztus feltámadása megerősít minket ebben –, hogy a jónak győzedelmeskednie kell mind az emberiség életében, mind pedig a saját életünkben. Nem lehet az utolsó szó a gonoszé. Mi az új lélek erejében, az új értelem fényében bizonyságot teszünk az emberi méltóság mellett. Az ember méltóságot hordoz: de nem azért, mert bármit meg tud tenni, mert kapcsolatokkal rendelkezik, vagy mert olyasmit tud alkotni, ami az emberiség számára értékes. Hanem azért, mert Isten teremtménye. Mi ebben bízunk. Nem abban, amikor az ember lemond önmagáról, amikor semmi haszon fejében úgy gondolja, nincs szüksége a méltóságra, hiszen elegendő napról napra élni. Mi éppen Jézus Krisztus feltámadásának erejében bízva hisszük, hogy nem lehet kapcsolatot megélni, nem lehet közösségben, társadalomban, kultúrában élni, ha lemondunk az alapvető bizalomról: ha nem bízhatunk egymásban, az igazságban, vagy abban, hogy a másik valóban az, aminek látszik."

„Krisztus győzött a halálon. Mi is hiszünk abban, hogy úrrá tudunk lenni a bizalmatlanságon, a kétségbeesésen, és úrrá tudunk lenni az egymáson vagy a velünk szemben elkövetett terroron – mert Isten békét akar adni nekünk. A mai éjszaka az önmagunkra ismerésnek a pillanata: amikor az Isten az ő lelke által új értelmet ad, és új bátorságot önt a szívünkbe. A mai éjszaka egyúttal a döntés éjszakája is. Ha a halált választom, akkor nem kell sok mindent tenni, mehetek a magam útján, és az életem történik, ahogyan történik. De Jézus feltámadása nem a halálra hív bennünket. Választhatom az életet is: azt az életet, amelyet Krisztus tár fel előttünk. Ez az élet küzdelmes és méltó élet, amelyet Isten kezdettől fogva nekünk teremtett. Krisztus feltámadása új erőt, új életet ad mindannyiunknak."


 

Hanganyag

A hanganyagot készítette: Visontai László
Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 September
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Koordinátor találkozó:
Püspökség -
2021. 09. 24. -
Veni Sancte - PTE és PPHF:
Pécsi Székesegyház -
2021. 09. 24. -
Elmarad - Áldoztatók és igeliturgiát tartók képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 09. 25. -
Papi őszi rekollekció:
Pécs, Kőtár -
2021. 09. 28. - 2021. 09. 28.
Püspöki biztosok találkozója:
Pécs, Kőtár -
2021. 09. 28. - 2021. 09. 28.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség