Április utolsó hétvégéjén ballagtak a Pécsi Egyházmegye gimnáziumának végzősei. Az érettségi előtt álló fiatalok kettős érzéssel vágnak neki az új életnek: mint megfogalmazták, az iskola nemcsak a hitéletben támogatta őket, hanem az egymáshoz fűződő tartalmas kapcsolatok kialakításában is, a megszokott közegből pedig nem könnyű végleg kilépni.

Összetartó osztályközösség, mély barátságok, közös hitélet: ezeket emelték ki a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont végzős diákjai mint a gimnáziumtól kapott legfontosabb értékeket.

A jó osztályközösség lényegét a nyitottságban és a kölcsönös elfogadásban látják a diákok – az ilyen közösségekkel az iskola segíthet, hogy a fiatalok magabiztosan kezdjenek neki felnőtt életüknek, és erős hitük legyen nemcsak a gondviselésben, de önmagukban is.

A Szent Mór ballagói péntek délután az alma materből a székesegyházba vonultak át, ahol ünnepi szentmisén vettek részt.

A Tamásiban működő Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium 20 végzőse szombaton ballagott. Az intézmény a Pécsi Egyházmegye fenntartásában kezdte meg a 2015-16-os tanévet. „A magányos siker és az öncélú tudás mind haszontalan, ha hiányoznak a lélek rezdülései" – fogalmazott még a tanévnyitó ünnepségen a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium igazgatója. Pécsi Gábor hangsúlyozta: 2015 tavaszán örömmel értesültek arról, hogy a Pécsi Egyházmegye átvenné az iskola működtetését. A reményt tovább erősítette, hogy a váltással a tanulók szülei is egyetértettek, hiszen a végső döntés az ő kezükben volt. A nagy múltú Tolna megyei középiskolában az idegen nyelvi és az informatikai képzés a legfontosabb, de a tanulók erkölcsi nevelésére is kiemelt figyelmet fordítanak.

A paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban is szombat délelőtt volt a ballagás. Az egyházmegye által működtetett intézmény felújítása a 2015-16-os tanév kezdetére fejeződött be. A paksi iskola több mint 135 millió forintból újult meg. Az uniós pályázati támogatást az egyházmegye 60 millióval egészítette ki.

paksi ballagas IMG 0144

Koósz Roland intézményvezető a felújítás kapcsán elmondta:

„Az iskolának az az épületrésze újult meg, ahol az alsó tagozat és a gimnázium működik. Ezt 1993-ban kaptuk vissza a várostól, azóta változatlan állapotban használtuk. Kevés forrás jutott arra, hogy karbantartsuk, felújítsuk. Az, hogy modernné válik az épület, az oktatás szempontjából is fontos: bizalmat sugároz a szülők felé, szívesebben engedik hozzánk gyerekeiket."

A végzősök hétfőn kezdték el az érettségi vizsgákat.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 December
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Diakónusszentelés:
Bonyhád -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Serbakow Tibor ötvösművész kiállításának megnyitója:
Pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnája -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 10. - 2023. 12. 10.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség