Május 19-én emléktáblát avattak Bonyhádon, Virág Ferenc egykori pécsi megyéspüspök szülőházán. Az 1926-ban elhelyezett táblát a Pór Apát Alapítvány újította meg. A város lakói a Bonyhádon született püspök beiktatásának 90. évfordulójáról emlékeztek meg.

Virag Ferenc emlektabla avatas Bonyhadon 22

Virág Ferenc 1926 és 1958 között volt pécsi megyéspüspök. Kormányzása alatt közel harminc templom épült az egyházmegyében, például az Újdombóvári Katolikus Templom, a Gyárvárosi, a Pálos, a Pius, a Szent István, a Bártfai utcai és a Kertvárosi templom. Ő hívta Pécsre a Sarutlan Karmelita Nővérek rendjét 1928-ban, és átadta nekik a Mindenszentek templomát a mellette lévő területtel együtt. 1954-ben a püspökszentlászlói kastélyt az egyházi szeretetszolgálatnak adta. Püspökként a második világháborút követően is bölcs példamutatással segítette a katolikus egyház híveit egészen 1958-ban bekövetkezett haláláig.

Virág Ferenc bonyhádi szülőházán nevét püspökké szentelése óta emléktábla őrzi, amely a beiktatás 90. évfordulójára most a Pór Apát Alapítvány jóvoltából újult meg. Az emléktáblát Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök ünnepség keretében áldotta meg.

További képek az eseményről itt.

Fotó: Glasz György

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség