Adományokból és egyházi támogatással, valamint önerőből építtette újjá a Mecsek Egyesület az egykori máriakéméndi Szentkúti-kápolnafülkét a Héhwald-keresztnél. A megújult kegyhelyet június 12-én, vasárnap 14.30-kor Horváth Sándor esperes-plébános szenteli fel, a Mecsek Egyesület pedig gyalogtúrát indít az alkalomra.

szentkuti kapolnafulkeMáriakéméndnél az erdőben, a Héhwald-keresztnél gyógyító vizű forrás fakadt egykor. Az itt eredő Szent-kút (más néven Alajos-forrás, Heiliges Brünnlein) vize a hiedelem szerint az epilepsziát és a szembetegséget gyógyította; a kegyhelyhez távoli vidékekről is érkeztek zarándokok. Fennmaradt történet szerint egy szalántai vak kislányt például két éven át vittek a forráshoz, majd a harmadik évben, miután a forrásnál megmosták a szemét, visszanyerte látását.

A szent forrás tövében egy vastag falakból épült kápolna és forrásház állt, rajta egy képoszlop, amely Szűz Máriát ábrázolta, karján a kis Jézussal. A hely kultusza már az 1930-as években csökkenőben volt, majd 1951-ben a kis kápolnát lebontották, így csak a kereszt és a forrás maradt meg. Néhány évvel később a forrás is elapadt. A keresztet 1903-ban állíttatták, 2013-ban újította fel a Mecsek Egyesület. A kereszt mellé készült egy pad is, valamint egy tabló, amely a hely történetét ismerteti.

A Szentkúti-kápolnafülke tehát a Mecsek Egyesület jóvoltából újra áll a máriakéméndi erdőben. A cél az, hogy a gyönyörű környezetben elhelyezett kápolnafülke és a kereszt valódi emlékhelyként működhessen, ahol a helyiek, zarándokok, turisták megpihenhetnek vagy elmélkedhetnek. A felújítási munkálatokban a helyi lakosok és a Mecsek Egyesület tagjai egyaránt részt vettek.

A kegyhely avatóünnepsége június 12-én délután fél 3-kor kezdődik, az ünnepség után vendégfogadásra is várják a megjelenteket.

A Mecsek Egyesület erre a napra gyalogtúrát szervez, amelynek útvonala:

Máriakéménd – Emlék-kápolnafülke (Héhwald-kereszt, egykori Szent-kút) – Szent Margit szobor – Nagy-pincesor – Schleicher-kereszt – Katolebergi-képoszlop – Lankás-dűlő – Máriakéménd
Táv: 8 km.
Szintemelkedés: 210 m.
Találkozás: Máriakéménden a buszmegállóban 13.50-kor.
Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 13.05-kor indul a busz.
Hazatérés: Máriakéméndről 18.52-kor indul vissza a busz, Pécsre 19.31-kor érkezik.
Túravezető: Biki Endre Gábor

A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket mind a túrára, mind pedig az ünnepségre.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség