A Szent Mór Iskolaközpont 22. tanévét kezdte meg szeptember elsején. A tanévnyitó szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be a Pécsi Székesegyházban.

Az iskolai élet a növekedés ideje. Az evangélium a vigasztaló Szentlélek segítő erejét fogalmazta meg. Viszont tudjuk, hogy a lélek nem pótolja a tanulást, hanem a maga erejével jóra ösztönöz gyereket, pedagógust egyaránt. Ezekkel a szavakkal köszöntötte a főpásztor a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont diákjait, pedagógusait és dolgozóit augusztus 31-én, a tanévnyitó szentmisén.

Udvardy György megyéspüspök hangsúlyozta:

„Jézus legyen az Úr az iskolában, a tanárokban, a gyerekekben. Együtt, közösségben éljük mindezt át. Hogy ez kicsiktől a nagyokig kinek, mit jelent? Jézus minden egyes emberrel újrakezdi a kapcsolatot. A döntés igen, vagy nem – ez az evangéliumi meghívás egyértelműsége. Ugyanaz az igen szülőnek, pedagógusnak – így aztán a gyerekeknek is. A krisztusi identitás tesz minket emberré. A nyugodt, biztos, tiszta nevelés feltételeit biztosítjuk. A lehetőségekhez képest a legtöbbet adjuk a gyerekeknek – ez mindannyiunk közös ügye. Ez küzdelem, de nem egymással, hanem egymásért."

veni sancte szent mor web 20160831 20A szentmise végén Gyetvainé Szenczi Erika igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, külön megemlítve az új reménységeket; a három első osztály tanulóit és családjait. Beszédének gondolatai kapcsolódtak a főpásztor szavaihoz, az évkezdéssel járó érzésekhez. Az iskola igazgatója tájékoztatta a megjelenteket, hogy a Papnövelde utcai épületben is hamarosan elkészül egy kápolna, amely szentmisék, reggeli imák és a csendes elvonulás helye lesz.
Gyetvainé Szenczi Erika a közeljövő feladatai között beszélt az osztályközösségek formálásának fontosságáról.

Szeptember elsején a Papnövelde utcai épületben korosztályonként – három helyszínen – zajlott a reggeli ima.
A Hunyadi úti épületben az alsó tagozatosok külön köszöntötték az új elsősöket, és együtt imádkoztak értük.

Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség