Október 18-án, Szent Lukács ünnepén áldotta meg Udvardy György pécsi megyéspüspök a több mint 15 milliárd forintból felújított és átalakított Janus Pannonius Klinikai Tömb új kórházkápolnáját.

korhazkapolnahoz 20161018 1

A január óta működő kórházlelkészség célja, hogy beszélgetéssel, imával vagy a szentségek kiszolgáltatásával segítsék azokat a betegeket, akik ezt kérik.

Kvanduk Frigyes általános helynök, a kórházlelkészség vezetője egy magyar származású, nemzetközileg is elismert fotós példáján keresztül világított rá a kórházlelkészség jelentőségére. Mint mondta, a súlyos betegséggel küzdő fotós „Istennek átengedte a kezdeményező szerepet."

„Egy betegség során ébredünk rá, hogy sem a magunk ügyessége, sem mások támogatása nem elegendő az életünk örökké tételére. Azt az abszolút jövőt, amit a Jóisten jelent, engedjük az életünkbe! A kórházlelkészség célja, hogy aki ezt kéri, aki ezt az utat akarja járni, azt segítsük; akár beszélgetésben, akár imádságban vagy a szentségi Jézus elhozatalában." – fogalmazott Kvanduk Frigyes.

Október 18-án Szent Lukácsra emlékezünk, aki orvosként Krisztusban fedezte fel az emberiség gyógyítóját.

„Nagy öröm, hogy ma, Szent Lukács ünnepén sor kerülhet ennek a kápolnának a megáldására. Már az épület tervezésénél hely volt a kápolnának." – mondta köszöntőjében Udvardy György pécsi megyéspüspök.

„A kápolna megáldásában ismét egyértelmű jelét látjuk annak, hogy mindannyiunkat, akik az emberért, az ember gyógyulásáért szeretnénk tenni, összekapcsol a szolgálatnak és az alázatnak az erénye. Mert pontosan tudjuk, hogy az emberi élet, amely egy nagy ajándék, törékeny. Egy betegség, sérülés közel hozza hozzánk a végső elmúlás érzetét is, és azt is, hogy az emberi tudással mindent megpróbálunk megtenni azért, hoyg a test és a lélek ép maradjon."

korhazkapolna megaldas web 20161018 18

A Janus Pannonius Klinikai Tömb felújítása tavaly készült el. A megyéspüspök hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy Dombóvár és Szekszárd után Pécsett is sikerült egy kórházkápolnát kialakítani, és a közeljövőben Bonyhádon is kápolna megáldásra kerülhet sor, hiszen a betegek testi-lelki gyógyulása egyaránt fontos.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség