Tiszteletből és hálából a tavaly elhunyt orvosról nevezték el a gondozóotthon parkját Vásárosdombón.

szt margit szoborA Pécsi Egyházmegye vásárosdombói szociális intézménye, a Skóciai Szent Margit Gondozóotthon 1957-ben nyitotta meg kapuit, fenntartását 1998-ban vette át az egyházmegye. A 2013-ban felújított száz férőhelyes gondozóotthon teljes kihasználtsággal működik. Az otthonba a Pécsi Egyházmegye területén élőket veszik fel, a mozgáskorlátozott és demens betegeket is fogadják. Az ápolás mellett lelkigondozással is foglalkoznak az alkalmazottak, a lakók személyiségének tiszteletben tartásával, érdekeinek figyelembe vételével. A szociális gondozóotthon akadálymentesített épületében 2-3-4 ágyas szobák állnak rendelkezésre.

Sok bentlakó maga választotta ezt az intézetet, éppen azért, mert a mindennapok része a rendszeres istenkapcsolat ápolása. A mindennapos imádság mellett hetente kétszer szentmisét tartanak az otthonban.

Számos olyan programlehetőséget kínálnak az otthon gondozottjainak, amelyek színessé, élményekben gazdaggá teszik napjaikat. A lakók hetente háromszor a jól felszerelt tornateremben szakember vezetésével edzenek, a park virágágyásait is maguk gondozhatják. Az otthon dolgozói törekednek arra, hogy a gondozottak minél teljesebben megőrizhessék korábbi tevékenységeiket. Az otthon parkját nagyon kedvelik a bentlakók, a kertben gyakran sétálnak, pihennek, de közös rendezvények szervezésére is alkalmas. Évek óta hagyomány, hogy juniálist szerveznek, amelyre elhívják a környékbeli intézmények lakóit és dolgozóit, szalonnát sütnek, megismerkednek egymással a gondozottak.

szent margit gondozootthon


A parkot ünnepélyes keretek között 2017. június 2-án az intézmény orvosáról, dr. Kenderes Jánosról nevezték el, tiszteletből a tavaly elhunyt doktor emlékére.

Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet Cseh Péter Mihály vásárosdombói plébániai kormányzó mutatott be. A park megáldását követően elhelyezték a park névadójának fából faragott portréját és névtábláját.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség