Több mint félezer látogató volt kíváncsi a Pécsi Püspökség kincseire a múzeumok éjszakáján.

kincsek web 20170624 80 900A Pécsi Püspökség idén is csatlakozott a múzeumok éjszakáján az országos rendezvényhez. A szervezők a püspökség helyszíneit összekötő, az ott fellelhető értékeket élményszerűen bemutató játékkal készültek. A látogatóknak négy elrejtett kelyhet kellett megkeresni, amelyek az Énekek Énekében olvasható idézet, „A szeretet mindennél drágább kincs" egy-egy szavát tartalmazták. A feladvány megfejtéséhez a KincsTárba, a székesegyház tornyába és altemplomába, valamint a Magtár épületét a Püspöki Palotával összekötő földalatti folyosóra kellett ellátogatni. A Püspöki KincsTárban nemcsak idegenvezetések zajlottak, az épület alsó szintjén a gyerekeket várták különböző játékok: óriáspuzzle, 3D kirakó, múzeumpedagógiai foglalkozások.

A bazilika zenei igazgatója, Kovács Szilárd orgonaművész rövid koncerteket adott, a püspöki picében pedig szervezett borkóstolón mutatták be a püspökség címeres borait.

kincsek sorsolas web 20170626 2 900A játékban résztvevők összesen 180 helyes megfejtést dobtak be a közelmúltban nyílt Magtár Kávézóban elhelyezett kincsesládába. A megfejtők közül június 26-án, hétfőn Udvardy György főpásztor sorsolta ki az öt nyertest, akik püspökségi termékekből összeállított ajándékcsomagot kapnak:

  • Bárány Róbert
  • Tillai Máté
  • Patczai Rozi
  • Csoboth Attila
  • Fülöp Marcell

A szervezők gratulálnak a nyerteseknek és minden vendégnek köszönik a részvételt.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2021 October
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 25. - 2021. 10. 31.
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 25. -
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2021. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 10. 25. -
Elmarad - Katekumenátus képzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 26. - 2021. 10. 27.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség