Havas Boldogasszony ünnepére készült el a havihegyi templom felújítása. A munkához összefogtak a hívek – akárcsak 320 évvel ezelőtt, amikor a templom megépült.

havasboldogasszony web 20170805 216 900Augusztus 4. és 6. között tartották Pécsett a hagyományos havihegyi búcsút. A szombati püspöki szentmisén a szertartás a megújult templom megáldásával kezdődött. A szentelt vízzel nem csupán az épületet, hanem a szabadtéri szentmisére érkező mintegy háromszáz zarándokot is meghintette a főpásztor. „Az efezusi zsinat alapján Jézus Krisztus valóságos isten és valóságos ember, azaz az ő édesanyja, Szűz Mária istenszülő. Ezért valóban minden tiszteletre méltó a Boldogságos Szűzanya, hiszen az ő fia hirdette ki a boldogságokat. Mária mindazokat a tulajdonságokat birtokolja, amelyek a Fiúban, az ő fiában megjelennek: irgalmas, tanító, önfeláldozó." - mondta homíliájában Udvardy György.

Máger Róbert, a Havas Boldogasszony-templom templomigazgatója köszönetet mondott a híveknek, akik nagylelkű adományaikkal lehetővé tették a templom külső megújulását. Kiemelte, minden felajánlás egyaránt elősegítette a munkákat, ám egyes nagyösszegű adományok jelentősen növelték az egyszerre elvégezhető feladatok sorát. A felújítás 2016 szeptemberében kezdődött, és a 2017-es havihegyi búcsúra készültek el vele. A külső falakat teljesen újravakolták, a toronysisakot megjavították, és az ablakokat, zsalukat, fémszerkezeteket is megújították. A tetőzet léceit, cserepeit kicserélték, a korábbi bádogos szerkezetek helyére ötvözött horganylemez került. A főbejárati lépcsőre és küszöbre mészkőburkolat készült, a fő közlekedési útvonalakat térkővel borították, és tereprendezés is történt. A sekrestyét kifestették, új, odaillő szekrénysor készült.

havasboldogasszony web 20170805 82 900


Vasárnap kora délután mintegy ötven, horvát nemzetiségű zarándok vitt magával egy-egy követ az Ágoston térről, ezzel emlékezve a havihegyi templom építésére. 1690-1691-ben ugyanis Pécsett is pestisjárvány pusztított. A hívek akkor megfogadták, hogy a járvány elmúltával templomot emelnek a Szűzanyának, hálából. A város meredek utcáin hátukon hordták fel az építőanyagot a Kakasdombnak nevezett fehér sziklákra. A templom 1697-re készült el, és 1844-ben XVI. Gergely pápa adományozott búcsúkiváltságot az akkor már népszerű zarándokhelynek. Ugyanezt az utat járták be a népviseletbe öltözött horvát zarándokok, akik keresztutat imádkoztak és énekeltek horvát és magyar nyelven. A háromnapos búcsú szentmisével zárult.

Fotó: Loósz Róbert

Loósz Róbert fotói az eseményről

Glasz György fotói az eseményről

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 December
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

A két pápa:
PPHF, Pécs, Hunyadi utca 11. -
2022. 12. 07. - 2022. 12. 07.
Roráté szentmise a székesegyházban:
Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház -
2022. 12. 08. - 2022. 12. 08.
Horvát advent:
Pécs, székesegyház -
2022. 12. 09. - 2022. 12. 09.
Férfitalálkozók - Tamási:
-
2022. 12. 09. - 2022. 12. 09.
Adventi gyertyagyújtás 3.:
Pécs, Széchenyi tér -
2022. 12. 10. - 2022. 12. 10.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség