Hagyományosan tanévkezdő továbbképzésre érkeztek a Magtár Látogatóközpontba a Pécsi Egyházmegye iskoláiban dolgozó pedagógusok augusztus 24-én és 25-én. A két napon összesen több mint 300 pedagógus vett részt, találkozott egymással, és hallgatta az előadásokat.

pedagogusok kepzese 1 web 20170824 7Udvardy György megyéspüspök köszöntőjében egy fogalompárra hívta fel a pedagógusok figyelmét: a tekintélyre és a bizalomra, amelyek nélkülözhetetlenek a nevelői munkában. Hangsúlyozta, ahhoz, hogy a közösségben lévő ember egészségesen tudjon fejlődni, szükség van a bizalmon alapuló tekintélyre. Egyértelmű és következetes magatartást kért a pedagógusoktól, kérte a nevelői közösségek együttműködését, és a személyes felelősségvállalást. A találkozó meghívott előadói voltak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanárai. Kovács Gusztáv, a főiskola rektora a tékozló fiú történetét helyezte előadása középpontjába, ennek kapcsán az irgalom, megbocsátás, és az újrakezdés lehetőségéről beszélt. Varga Szabolcs főiskolai tanár „A hét szabad művészet” címmel tartott előadást, ahol a nevelés alapvető téziseit tekintették át. Témáit kiscsoportban dolgozták fel a résztvevők. Tóth László Ákos, egyházmegyei közoktatási főmunkatárs Szent Ignác gondolataival indította útjára az új tanévet: „Aki meg akarja reformálni a világot, önmagával kezdje, különben hiába fáradozik.”

A Pécsi Egyházmegye az idei tanévtől 12 iskola és 9 óvoda fenntartója. Az Egyházmegye köznevelési intézményeinek ünnepélyes tanévnyitója augusztus 30-án lesz Tamásiban, ahol a 70 éves Béri Balogh Ádám Gimnázium idén első alkalommal indít általános iskolai osztályt. A tanévkezdő továbbképzések szeptember 4-én folytatódnak a Magtár Látogatóközpontban az óvodapedagógusok találkozójával.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség