Az alábbiakban Udvardy György pécsi megyéspüspök a Szent Család vasárnapi homíliájában elhangzott gondolatait tolmácsoljuk.


Jézus születésével tanít bennünket arra, hogy Isten az Atya. Jézus tanít bennünket az ember Isten-képmási voltáról, és tanít a közösségről, ami azért jön létre, mert Isten vágyakozik az emberre, és az ember vágyakozik Istenre. Ezt a létmódot a családban éljük meg. 

A család az, amely létrehozza, óvja, védi és fenntartja istengyermeki mivoltunkat. A családban ajándékká leszünk, és képesek leszünk ajándékot befogadni, mert sorsközösséget vállalunk egymással. A házasság szentségére épülő család az Isten és az ember közötti szövetséget jeleníti meg az elköteleződésben, a személyek cseréjében. Isten ezt a szövetséget már létrehozta, amikor szövetséget kötött népével, és ezt megújította Jézus Krisztusban, az ő egyszülött fiában. A személyek cseréje valósul meg isteni módon a házastársak között. Ez a szövetség teszi egyértelművé a szó és a cselekedet egyszer kimondott hűségét, és ennek bizonyosságát.
 



HANGANYAGOK

Igeliturgia >>

Homília >>

A hanganyagot készítette: Visontai László 

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség