Siklóson megújult a templomtorony, visszanyerte eredeti formáját a három kilencvenéves harang otthona.

siklos toronymegaldas web 20171127 18

A Szentháromság Plébániatemplomról a legkorábbi írásos emlék 1333-ból származik. Az akkori szentély boltozatát statikai problémák miatt lebontották, és a két zárókő újrafelhasználásával és díszes konzolok beépítésével újraépítették az 1410-es években. A török uralom után 1687-ben Boszniából ferences szerzetesek telepedtek le Siklóson, ők látták el az itteni hívek lelki gondozását, és az addigra leromlott állapotú épületet átalakították. A szentély északi falán nagyméretű ablakot nyitottak, padlója alá a XVIII. században kriptát építettek. A hajó észak-nyugati sarkában álló tornyot az oldalkápolnával együtt 1751–1755 között emelték. 1845-ben feljegyzés készült, hogy a toronytető megújítása és befedése szükséges, ám a munkálatokról már nincs írásos emlék. A legkorábbi képeslapon 1899-ben a ma is látható toronysisak látszik, és 1927-ig számos fénykép készült az épületről. Utána számos alkalommal végeztek felújítási munkálatokat, amelyek az eredeti homlokzatképet módosították. Ezért a mostani renoválás során azt az 1927-es felvételt tekintették mintának, amely a ma is a toronyban található harangok szentelésekor, kilencven évvel ezelőtt készült. A munkálatokkal a harangszentelés kilencvenedik évfordulójára, október 30-ára készültek el.

siklos toronymegaldas web 20171127 1

2017. november 27-én, az esti szentmise kezdetén Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg az épületet. „Az egyház az Isten tiszteletére a legszebb tárgyakat gyűjtötte össze, az istentisztelet helyszínéül az Istenhez illő helyet akart alkotni. Örömteli, ha egy közösség összefog, hogy megújuljon az Isten hajléka. Hiszen ez annak a jele, hogy a hitük erős, hiszen a kőből épült templom segíti a hívek lelkének épülését. Ilyenkor ünnepeljük, hogy Isten jó hozzánk.” – mondta a főpásztor.

A templomtorony felújítása mintegy 16,5 millió forintba került, az ehhez szükséges forrást a siklósi hívek adományai mellett a Pécsi Egyházmegye és egy EMMI pályázat biztosította.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 December
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Roráté szentmise a székesegyházban:
Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház -
2022. 12. 02. - 2022. 12. 02.
Férfitalálkozók - Paks:
-
2022. 12. 02. - 2022. 12. 02.
Plébániaház megáldása:
Szálka -
2022. 12. 03. - 2022. 12. 03.
Adventi gyertyagyújtás 2.:
Pécs, Széchenyi tér -
2022. 12. 03. - 2022. 12. 03.
Adventi hangverseny:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 12. 03. - 2022. 12. 03.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség