Decemberben a pécsi Jézus Szíve Plébánia egyedülálló programot hirdetett, egy kihívást, amelyre házaspárok jelentkezését várták. A program célja, hogy a 10 feladat teljesítése során a házastársak közelebb kerüljenek egymáshoz.

A Lelkes páros kihívás feladatait Battonyai János káplán találta ki és szervezte meg, őt kérdeztük a kihívásról és a házasgondozásról.

lelkes paros 01 900

Mit takar pontosan a Lelkes páros elnevezés, és miért szervezte meg ezt a programot?
Ősszel részt vettem a Bíró László tábori püspök által évente megrendezett országos családpasztorációval foglalkozó képzésen. Ott hallottam egy budapesti atya ötletét, hogy milyen módon próbálják megszólítani a családokat. A jelentkező párok „menetlevelet” feladatokkal, amelyeket teljesíteni kell. A különféle feladatokat mindig a helyi lehetőségekhez igazítják. Kapva kaptam a lehetőségen, és Kvanduk Frigyes plébános engedélyével megszerveztem a Lelkes páros játékot.

Honnan merítette az ötletet a feladatokhoz?
Én „pécsiesítettem” az ötleteket. Próbáltam olyan feladatot találni, ami elmélyülésre késztet, ilyenek a közös imák vagy egy párkapcsolatról szóló könyv feldolgozása, illetve olyan programokat is, ami lehetőséget ad a pároknak a kikapcsolódásra, lazításra. Ebben segítségemre volt egy házasközösség, akikkel átbeszéltem az egyes pontokat, és ők segítettek a plakátot is megszerkeszteni. Hálás vagyok nekik az építő meglátásaikért.

A kihívás időtartamát hogyan határozta meg?
Decembert jelöltem meg, az advent és a karácsony miatt. Ez, úgy tűnik utólag, nem volt jó döntés, hiszen alig értek rá a házaspárok. Egy hónap alatt kellett a tízből minél több feladatot teljesíteni, tehát az egyhónapos időszak a feladatok elosztása miatt volt fontos: legyen idejük egymásra, és a feladatok elvégzésére is.

Milyen feladatok várták a lelkes párokat?
Arra kértem a családokat, hogy próbáljanak meg minél több időt aktívan együtt tölteni. A számítógép, okostelefon és televízió képernyője helyett foglalkozzanak többet egymással ebben az időszakban. Ezért legalább egyszer közös családi társasjátékozásra vagy kártyázásra kértem a párokat. A közös utazás, kimozdulás a megszokott térből segít kizökkenni a megszokott rutinból, ezért egy közös kirándulás is szerepelt a programok között. Mivel egyházmegyénk kiemelt kegyhelye Máriagyűd, a bazilika meglátogatása, esetleg közös ima, a rózsafüzér-sétány végigjárása nem csupán a kikapcsolódásra, hanem a lelki élet fejlődésére is szolgál. Hasonló okból a Pécsi Székesegyház meglátogatását ̶ és ezáltal megismerését is – javasoltam a jelentkezőknek. Az imaélet támogatása mindig hasznos, ezért közös imádságra kértem a résztvevőket, ehhez javasoltam is imákat a családokért, házasságokért, házastársakért . Emellett a szabadidő hasznos – és közös – eltöltéséhez étterembe, kávézóba, színházba vagy moziba mentek a párok, illetve egy-egy párkapcsolati témát feldolgozó filmet és könyvet együtt, azaz nem egyénileg kellett feldolgozniuk. Az egymásra figyelés pedig akkor lesz hatásos, ha egy (apró) ajándékkal valódi meglepetést okoznak a házastársak, ezért ez is a jelentkezők feladata lett.

Hogyan tudja a házastársakat közelebb hozni egy-egy feladat?
Szerintem lelkipásztori szempontból a család a plébánia sejtje. Ha nincsenek családok, gyerekek sincsenek. Ha nem segítjük a lehetőségeinkhez mérten a házaspárokat, hanem csak követelményeket, elvárásokat állítunk eléjük, akkor egy idő után már nem fognak templomba járni, közösségbe jönni. Bár én magam nem élek családban, sok családot látok, akik megosztják örömeiket és nehézségeiket is. Fontos számomra, hogy ha kis mértékben is, de játékosan és komolyan véve is segíthessek azoknak, akik erre nyitottak. A Lelkes páros kihívás feladatai kommunikációra serkentik a párokat. És a teljesítések alatt jó kedvet is kaphatnak a résztvevők, hogy folytassák a próba keretein kívül is az egymásra való tudatos odafigyelést. Ez is célom volt.

Mennyien jelentkeztek, hányan teljesítették a kihívást?
14 jelentkező házaspárból tízen adták le a sikeresen teljesített menetlevelet. A tíz feladatból hetet kellett teljesíteni, hogy sikeresnek tekintsük a kihívást, ők oklevelet kaptak. Azok a párok, akik mind a 10 feladatot teljesítették, sorsoláson vettek részt. Négy ilyen pár közül az egyik egy lelki hétvégén vehet részt Magyarszéken a kármelita nővérek jóvoltából.

Egy kicsit eltávolodva a Lelkes párostól. Sok szó esik a jegyesoktatásról, a házasság előtt állók felkészítéséről. Azonban a régebb óta házasok talán nehezebben kérnek segítséget, ha a házasságukról van szó, esetleg ha távolodnak párjuktól. Mivel tud egy pap, lelki vezető segíteni nekik, hogy az elmúlt évek tapasztalataival együtt (újra) közelebb kerüljenek egymáshoz? A család egysége és a gyermekvállalás fontosságának hangsúlyozása mellett a házassággondozás hogyan működik a gyakorlatban?
Amikor a házassággondozásról van szó, mindig megfontolom, mit hogyan mondjak. Óvatos vagyok az idősebb, régebb óta együtt lévő házaspároknál, hogy ne „felülről” beszéljek. Tisztelem a hűségüket, türelmüket, szeretetüket. Amikor nem tudok nekik segíteni, tovább küldöm olyanokhoz, akik tudnak. A határainak beismerése sokat segít a papnak. A Szentlélek az, aki tanácsol, segít, hogy mit, hogyan mondjon a lelkivezető. Az első szeretethez kell szerintem visszanyúlni és megerősíteni, akár külső segítséggel is. Szerintem nem szabad olyat mondani, hogy „ezt a keresztet (társadat) most Istenért vidd és halj meg bele”. Azt a kérdést kell feltennie egy házaspárnak: mi az Isten akarata? Hogyan tudunk ismét áldássá, ajándékká válni egymás számára? Szerintem egy házasság, a házastárs nem kereszt, hanem lehetőség arra, hogy jobban szeressem magamnál.


A februári Házasság Hetéhez kapcsolódóan a Pécsi Egyházmegye más plébániái is hirdetnek a Lelkes Pároshoz hasonló vetélkedőt, valamint az egyházmegye közösségi oldalát is érdemes figyelni, ugyanis hétről hétre olyan feladatok jelennek majd meg, amely segít a párkapcsolat megerősítésében. A Házasság Hete február 11 és 18 között lesz idén, a programokról a későbbiekben közlünk részletes leírást.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség