2018. március 3-án tartották a Pécsi Egyházmegye plébániai tanácsosai tavaszi találkozójukat a Magtár Látogatóközpontban.

A plébániákon működő tanácsosi testületek feladata a plébános munkájának segítése, a döntéshozatal előkészítése. A tavaszi találkozón három pap beszélt a testületek működéséről és a tagok feladatairól. Bacsmai László mohácsi, Nyúl Viktor magyarszéki plébános és Vida Zsolt Pécs-gyárvárosi kisegítő lelkész a gyakorlatban már megvalósult példákon keresztül mutatta be, hogyan tehető hatékonyabbá a testületek munkája. Jó gyakorlatként említették a testületen belüli munkacsoportok létrehozását (az evangelizáció, a liturgia, a karitász, a kommunikáció területén), de a résztvevők iránymutatást kaptak a testületi ülések gyakoriságát, valamint a tagok választását illetően is.

koordinator kepzes 01

A személyes kapcsolatok minősége is előtérbe került: a plébános és a tagok együttműködésében fontos a bizalom, az őszinteség, és meghatározó a krisztusi szeretet, amely a felmerülő konfliktushelyzetek kezelésének is kulcsa lehet. Mindez a plébános részéről is együttműködést és bizalmat kíván, hiszen fontos, hogy valóban úgy tekintsen a testület tagjaira, mint tanácsadókra, és olyan kérdésekben is kérje segítségüket, amelyekben korábban nem volt szüksége tanácsra. A más nézőpontú megközelítés sok esetben segítség lehet az előrejutásban.

A plébániai tanácsosok részére évente kétszer tartanak továbbképzést, amely a munkájukat hatékonyabbá, az együttműködést gördülékenyebbé teszi.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség