A borkóstolóval egybekötött orgonakoncert mellett a Pécsi Püspökség kiállításai a megszokott nyitvatartással, a Magtár Kávézó pedig az ünnephez kapcsolódó ételkülönlegességekkel várja a látogatókat a márciusi hosszú hétvégén.

kovacs szilard BK

A pécsi székesegyházban március 16-án 16 órától Kovács Szilárd orgonaművész, a bazilika zenei igazgatója ad rövid orgonakoncertet a forradalom és szabadságharc hősei iránti tisztelet jeleként. A mintegy harminc perces hangverseny repertoárjában szerepel Liszt Ferenc Ungarns Gott című darabja, amely Petőfi Sándor A magyarok istene című versének zenei ábrázolása. Az orgonán megszólal továbbá Johann Caspar Kerll barokk battagliája, valamint két César Franck-mű: Pièce Héroïque címmel Jeanne d’Arc hősi megdicsőülésének programzenei megvalósulása és egy meditatív zenei imádság. Mindemellett az orgonaművész saját szerzeménye, egy Magnificat téma feldolgozása is hallható lesz.

Az orgonakoncert után a Pécsi Püspökség munkatársai háromtételes borkóstolóra hívják a résztvevőket a Magtár Látogatóközpont borospincéjébe. Az orgonakoncerten és az utána következő borkóstolón való részvétel regisztrációhoz kötött, a részvétel 3000 forintos ára a helyszínen fizetendő. 


 MG 5498 pp

A Magtár Kávézó az ünnephez kapcsolódó különleges finomságokkal várja vendégeit március 16-án és 17-én meghosszabbított nyitvatartással, este 9 óráig. A Püspöki Palota a hosszú hétvégén is látogatható idegenvezetéssel: csütörtökön és pénteken 14 órakor, szombaton és vasárnap 10 és 12 órakor indulnak csoportok.

 

 

 

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség