Az ICOMOS-díjjal a történeti épület kiemelkedő és példaadó módon megvalósított helyreállítását ismerték el.

icomos dij
Az ICOMOS nemzetközi műemlékvédelmi civil szervezet részeként az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság célja, hogy országos és nemzetközi szinten előmozdítsa a műemlékek és történeti együttesek megőrzését, védelmét, felhasználását, értékeik érvényre juttatását. Emellett elősegíti a műemlékek és történeti együttesek védelmére vonatkozó nemzetközileg elfogadott elvek és módszerek érvényesítését, valamint az azok továbbfejlesztésére és alkalmazására vonatkozó nemzeti és nemzetközi véleménycseréket. A megvalósult műemlékvédelmi fejlesztések közül minden évben 3 kategóriában díjazzák a legkiemelkedőbb projekteket. Az ICOMOS-díjjal a bizottság azokat a műemlék-helyreállításokat tünteti ki, amelyeket kiemelkedőnek tart az épületek megújítása, átépítése, bővítése, a műemléki értékek megőrzése és felszínre hozása, természeti értékek mintaszerű helyreállítása miatt, de díjazza a környezetbe harmonikusan illeszkedő, annak történeti és természeti értékeit tiszteletben tartó új épületeket is. A díjat minden évben a műemléki világnapon, április 18-án adják át.

2018-ban a Püspökszentlászlói Püspöki Kastély, Látogatóközpont és Zarándokház megújítása nyerte el a bizottság elismerését. A szakértők kiemelték, hogy a gondos kutatáson és előkészítésen alapuló szakszerű megújítás mellett a kortárs kiegészítéseknek köszönhetően magas színvonalú és korszerű használati feltételeket teremtettek meg a felújítás során. A tulajdonos Pécsi Egyházmegyét is méltatta a bizottság, hiszen, mint mondták, a jó megrendelő kellő alázattal tervezi a munkát és figyelemmel van a műemlékvédelmi szempontokra is.

puspokszentlaszlo 20161130 48 900A felújítás egy Európai Uniós, a turisztikai vonzerő fejlesztését célzó pályázat révén valósult meg, amelyet a Pécsi Egyházmegye nyújtott be 2012-ben a kastély idegenforgalmi hasznosítására „Püspökszentlászlói Kastély – Turisztikai Látogatóközpont, Zarándokház és Mindszenty-emlékhely a Mecsekben” címmel. A pályázat 2015-ben zárult. Ekkor átadták a felújított kastélyt, amelynek része a zarándokház, turisztikai információs pont, valamint a kastély történetét feldolgozó kiállítás és egy Mindszenty-emlékkiállítás.

Az ICOMOS-díjjal járó oklevelet Szász Gábor egyházmegyei építész és Czeglédyné Levárdy Henriette műemléki felügyelő vette át a Szentendrén tartott ünnepségen. Az oklevéli kitüntetésen túl a püspökszentlászlói kastélyra hamarosan felkerül az elismerő díjjal járó bronzplakett is.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 September
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Elmarad - Áldoztatók és igeliturgiát tartók képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 09. 25. -
Papi őszi rekollekció:
Pécs, Kőtár -
2021. 09. 28. - 2021. 09. 28.
Püspöki biztosok találkozója:
Pécs, Kőtár -
2021. 09. 28. - 2021. 09. 28.
Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 01. - 2021. 10. 31.
Áthelyezve (09.28.) - Papi szakmai továbbképzés:
Máriagyűd -
2021. 10. 04. - 2021. 10. 05.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség