Május 9-én ismét a Pécsről elhurcolt zsidókra emlékeztek a Szent Egyed Közösség és a Pécsi Zsidó Hitközség szervezésében.

398A1942Tizenharmadik éve szervez emlékmenetet a Sant’Egidio Közösség és a Pécsi Zsidó Hitközség, amelyen a Pécsről 1944-ben elhurcolt zsidó származásúakra emlékeznek. Az esemény este hat órakor indult a pécsi ferencesek temploma elől, majd a zsinagóga előtt mondott beszédekkel zárult. A holokauszt-megemlékezésen Udvardy György pécsi megyéspüspök is részt vett, aki elmondta, jó az, hogy a város képes emlékezni azokra, akik mártírhalált haltak. „Az emlékezéssel a jövőt is kémleljük, melyet békésnek akarunk látni. Ez a jövő azonban a mostani döntéseinkben veszi kezdetét. Az emlékezés legnagyobb feladata az, hogy segítsen minket önmagunk identitásának felfedezésében. Ha ezt meg akarjuk tenni, és képesek vagyunk áldozatot hozni érte, akkor biztos, hogy a jövő nem csak az egyén jövője lesz, hanem mindenkié. Az emlékezés nem teljes a megtérés nélkül, ami azt jelenti, hogy elengedjük azt, ami nem való hozzánk, ami nem identitásunk része, amivel nem a békét keressük.” – hangsúlyozta a főpásztor. A megemlékezésen részt vett és felszólalt Schönberger András pécsi főrabbi, Hoppál Péter parlamenti képviselő, Goldmann Tamás, a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke, a MAZSIHISZ alelnöke, valamint Nagy János a pécsi Sant’Egidio Közösség felelőse. A rendezvényen megjelent Páva Zsolt Pécs polgármestere, Mellár Tamás parlamenti képviselő és több pécsi közéleti személyiség is. A résztvevők, zsidó szokás szerint, egy-egy követ hoztak az emlékezés jeleként, amelyet a zsinagóga melletti dombormű mellett helyeztek el.

398A2214
A Szent Egyed Közösség szerint a béke olyan kiváltság, amit csak a mások iránt érzékeny, és a másikat tiszteletben tartó emberek tarthatnak meg. Mint mondták, különösen fontosnak tartják, hogy a fiatal generációk – akik egy békés Európában nőnek fel, és nem tapasztalták meg a háborút – tudják, hogy mi történt városunkban 74 évvel ezelőtt.

Pécsett a MÁV-bérházban és annak környékén alakítottak ki gettót a zsidó származásúak részére 1944. május 8-án. Itt mintegy kétezer embert zsúfoltak össze, majd először a Lakics-laktanyába, majd július 4-én Auschwitz-Birkenauba hurcoltak el mintegy négyezer embert - férfit, nőt, gyermeket - a származásuk, vallásuk miatt. A Dunántúl című újság május 9-én adta hírül a gettó megnyitását.

Fotó: Merényi Zita

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 February
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 02. 23. - 2024. 02. 23.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 02. 25. - 2024. 02. 25.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/1:
-
2024. 02. 28. - 2024. 02. 28.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 03. 01. - 2024. 03. 01.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2024. 03. 08. - 2024. 03. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség