2018. július 11-én helyezték el a Szent Mór Iskolaközpont tagóvoda új épületének alapkövét.

A Pécsi Egyházmegye a saját fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont tagóvodájának bővítésére, fejlesztésére mintegy 800 millió forintot fordít az 1813/2016. (XII.20.) kormányhatározat alapján megítélt hazai forrásból. A projekt célja egy új, minden igényt kielégítő óvoda építése, hiszen Pécsett és vonzáskörzetében egyre nagyobb igény mutatkozik a családok részéről gyermekeik vallásos nevelése iránt már óvodás kortól. Az új intézményben a gyermekek fizikai és szellemi fejlődését segítő tágas csoportszobák, nagy udvar és modern játszótér lesz.

A Káptalan utcai Szent Mór Tagóvodában a felújításra, eszközbeszerzésre és területrendezésre több mint 800 millió Ft értékű forrás áll a Pécsi Egyházmegye rendelkezésére, ebből a megkötött vállalkozási szerződés szerint az óvoda felújítására több mint 720 millió támogatás forint jut.

szent mor ovoda latvanytervek 7

Az óvoda kialakítására szánt telek két, jelenleg üresen álló telek (hrsz. 18362 és 18357) egyesítésével jött létre. Ehhez az egyesítéshez az Örökségvédelmi Hivatal hozzájárult, mivel a két helyrajzi számon nyilvántartott terület korábban is egy telket alkotott. Az új óvoda két épület összekapcsolásával jön létre: a Káptalan utcai telken épülő új épületet a délnyugati oldalon szomszédos Janus Pannonius u. 8. épület udvarában álló meglévő konyhaépület átalakításával és összekötésével alakítják ki a szakemberek. Az új óvoda a magyar szabvány előírásait maradéktalanul teljesíti. A gyerekek a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb udvart, a fizikai és szellemi fejlődésüket segítő, minden igényt kielégítő csoportszobákat és játszóteret kapnak. A nevelési munkát segítő fejlesztő eszközökkel, vadonatúj berendezésekkel gazdagodik a tagintézmény.

sztmor ovoda alapko web 20180711 38
A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő 9 óvodában, 10 általános iskolában, 4 gimnáziumban valamint 1 kollégiumban közel 3750 gyermeket 424 pedagógus oktat és nevel.

A Szent Mór Óvodában jelenleg 3 csoportban 6 óvónő és 4 dajka nevel összesen 65 gyermeket. A bővítésnek köszönhetően a jövőben 4 csoportban 8 óvónővel és 4 dajkával 95-100 gyermek részesülhet a „szentmóros” keresztény nevelésben már óvodás kortól.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 December
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Diakónusszentelés:
Bonyhád -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Serbakow Tibor ötvösművész kiállításának megnyitója:
Pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnája -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 10. - 2023. 12. 10.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség