Szeptember 10-én közös Veni Sancte szentmisével indította a 2018/19-es akadémiai évet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem.

IMG 3236
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem közötti együttműködés évekre nyúlik vissza. A hittanár szakos hallgatók tanárképzését a PTE biztosítja, és egyre többen választanak bölcsészet- vagy természettudományi tanulmányaik mellé hittanár-nevelőtanár szakot. A szeptember 10-i tanévkezdő szentmisén Udvardy György megyéspüspök az evangéliumból kiindulva a tanulás, tanítás értelméről, céljáról, módjáról és igazi eredményéről elmélkedett. Rávilágított, hogy az egyes tudományterületek szabályainak, titkainak felfedezésén keresztül a teljes, ép, egységes tudásra szeretnénk eljutni, amely tágítja az ember elméjét. A tudást eltakaró fátyol fellebbentése azonban nem az emberi elme, hanem Isten szent lelkének műve: a titok feltárja önmagát. „Nagy alázattal szeretnénk a misztériumra tekinteni, hogy bensőnkben szabad, önálló és felelősséget vállaló emberekké váljunk. Isten szent lelke vezet el bennünket a szeretetben való növekedésre.” –fogalmazott a főpásztor, aki prédikációja végén azt kérte a fiataloktól, hogy ismerjék meg az Egyházmegye vallási, kulturális értékeit, és vegyenek részt kulturális, oktatási tevékenységében. Fiatalos lelkülettel, az új meglátás erejével segítsék őt az Egyházmegye megújításban, hogy a közös szolgálat mindig lendületes maradhasson.

IMG 3292

Az áldozási könyörgések után a hittudományi főiskola kinevezés előtt álló két oktatója, Lukács Ottilia és Csonta István tett hitvallást és hűségesküt. A szentmisét követően a főiskola augusztusban záróvizsgázott hallgatói vették át oklevelüket, majd a résztvevők átvonultak a tavaly, a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulója alkalmából felavatott Nagy Lajos királyt és Vilmos püspököt ábrázoló szoborhoz, ahol a Pécsi Tudományegyetem képviseletében Gábriel Róbert rektorhelyettes köszöntötte az egyetemi és főiskolai polgárságot.

IMG 3369

  


A szobornál Kovács Gusztáv, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora Ferenc pápa gondolataival nyitotta meg a 2018/2019-es akadémiai évet. „Az Egyház szíve fiatal, mert az evangélium folytonosan megújítja. A mi feladatunk pedig az, hogy tanulékonyan járuljunk hozzá ehhez a folyamatos megújuláshoz.” Idézte a rektor a szentatyát, akinek szavait a tanév mottójaként értelmezte, és csatlakozva a megyéspüspök kéréséhez feladatként határozta meg az Egyházmegye megújulásának segítését hittanárként, lelkipásztorként, teológusként. A közös ünneplést agapé, kötetlen beszélgetés, a friss diplomások köszöntése zárta a Püspöki Palotában.

További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség