A Pécsi Püspökség turizmusfejlesztési munkáját ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. A szervezet által idén alapított, kiemelkedő társadalmi szerepvállalásért járó Prima díjat október 19-én vette át Szigetváron Bozóky Anita, a Pécsi Egyházmegye turisztikai főmunkatársa.

turisztikai atadas nyilvanos 20150822 92
A Prima Primissima díjat Demján Sándor vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban; célja „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. A VOSZ Baranya megyei szervezete tizenkettedik alkalommal jutalmazta Prima díjjal a tudomány, a művészetek, a kultúra, az oktatás kiemelkedő baranyai szereplőit, vállalkozásait. A szervezet idén új díjat is alapított, a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjjal első ízben a Pécsi Püspökség turizmusfejlesztési munkáját ismerte el.

Az Európai Unió pályázati támogatásának köszönhetően 2015-ben adták át a Pécsi Egyházmegye meghatározó épületeit érintő turisztikai fejlesztéseket. Az Egyházmegye turisztikai tevékenységét a Pécsi Püspökség brand alatt, önálló cégként szervezte újjá. A korábbi működtetési formát egy saját gazdasági társaság váltotta fel, amelynek tevékenysége a turisztikai pályázatban létrejövő egységek működtetése mellett kiterjed a magas szakmai színvonalú látogatófogadásra; a megvalósuló programok koordinációjára, szakmai előkészítésére; a szállásegységek üzemeltetésére, valamint a tevékenységhez kapcsolódó marketing-kommunikációs feladatok végzésére. Mindezek mellett számos kiegészítő szolgáltatás is elérhető a Pécsi Püspökségen: idegenvezetések, termékvásárlás, saját kávézó, a Püspöki Pince borkóstolói, a gyermekek számára létrehozott múzeumpedagógiai foglalkozások.

A Pécsi Egyházmegye turisztikai fejlesztései szélesebbre tárták az egyházmegye kapuit a látogatók előtt, számos épületet, értéket tettek láthatóvá, közös kinccsé. Az elmúlt években tapasztalható látogatószám-növekedés, az évente ide látogató több mint százezer turista bizonyítja, hogy ezek olyan értékek, amelyek széleskörű érdeklődésre tartanak számot. Az Egyházmegye társadalmi felelőssége, hogy a rábízott értékeket a jövő generációinak javára fordítsa, hogy a kultúra és művészet pártolásával hozzájáruljon az emberiség növekedéséhez. A társadalmi szerepvállalásnak részét képezi az is, hogy olyan településeken valósulnak meg beruházások, amelyeken tisztán gazdasági megfontolások alapján nem lenne érdemes fejleszteni. A keresztény örökség megőrzésének céljából azonban a turisztikai beruházások keretében megújult a püspökszentlászlói kastély, valamint a máriagyűdi Mária-kegyhely, és jelenleg is zajlik a fejlesztés a bátai Szent Vér kegyhelyen.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 September
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Koordinátor találkozó:
Püspökség -
2021. 09. 24. -
Veni Sancte - PTE és PPHF:
Pécsi Székesegyház -
2021. 09. 24. -
Elmarad - Áldoztatók és igeliturgiát tartók képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 09. 25. -
Papi őszi rekollekció:
Pécs, Kőtár -
2021. 09. 28. - 2021. 09. 28.
Püspöki biztosok találkozója:
Pécs, Kőtár -
2021. 09. 28. - 2021. 09. 28.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség