Karácsonykor és főbb ünnepekkor a papnövendékek a szemináriumból hazatérnek egyházmegyéjükbe, bekapcsolódnak a helyi közösség ünneplésébe, a szentmiséken szolgálatot teljesítenek, és együtt ünnepelnek családjukkal, rokonaikkal, szeretteikkel.

kispapok betlehemes web 20181222 11
A korábbi évek hagyományához híven idén is karácsonyi műsorral örvendeztetik meg a Pécsi Egyházmegye kispapjai a gondozóotthonok lakóit. Az idei betlehemezésről Miklovits Attila másodéves kispapot kérdeztük.

Szombat délben érkeztetek haza, útközben gondozóotthonokba látogattok el, betlehemezéssel örvendeztetitek meg a lakókat. Hogy néz ki az előkészület a kispapoknál?

Adventtel a szemináriumban megkezdődik a karácsonyra való készület. Heti három alkalommal roráté szentmisén veszünk részt; a reggeli punkták – elmélkedések – tematikája is erre az ünnepre összpontosít. Esztergomban, ahol tanulunk, hagyományosan az első évfolyam saját betlehemes misztériumjátékot készít, amelyet a bíboros úr jelenlétében adnak elő a többi kispapnak és a szemináriumban dolgozó munkatársaknak. Az utolsó tanítási napot követően karácsonyi lelkigyakorlaton veszünk részt, s hogy a belsőnk után külsőleg is rend legyen, a szeminárium épületében nagytakarítás végzünk. Csak ezek után térünk haza, mindenki a saját püspökéhez, hogy az otthoni szertartásokon segédkezzen. Ez nagyjából az advent menetrendje; önmagában mindez nem sok, de természetesen egyénenként változó, ki, mivel egészíti ki magában. Minthogy „a kinti életben sem fogja senki a kezünket” – ahogy rektor atya szokta mondani – magunknak kell kialakítani egyfajta igényt, lelki vágyódást, hogy a mi szívünkben is megszülethessen az Úr Jézus. Nem csak prédikálnunk kell megtanulni a lemondásról (amelyre jó lehetőség az étkezések ideje), a kölcsönös szeretetről, elfogadásról (amire szintén nagyszerű lehetőség van a szemináriumban, hiszen 40 ember él összezárva), hanem gyakorolnunk is kell azt. S ha az ember őszintén beleáll, megvan az eredménye: akad nem egy felsőbb évfolyamra járó, akinek minden emberekhez fordulásán meglátszik, kiből táplálkozik. Ám a küzdelemnek is vannak jelei, s ilyenkor nehéz szeretettel lenni egymás iránt. A lényeg, hogy ne fáradjunk bele az alakulni vágyásba. Néha ez csak annyi, hagyom, hogy Jézus alakítson, máskor viszont fáradságos és botlásokkal teli küzdelem.

Régen talán kisgyermekként, ma már felnőttként és kispapként fogtok betlehemes játékot előadni. Mit jelent ez neked, nektek kispapoknak ma?

Idén sok népénekkel átszőtt karácsonyi műsort szerkesztettünk, a legtöbb prózának csak átvezető szerepe lesz. Azért választottuk ezt a megoldást, mert így az otthonok lakói bekapcsolódva az éneklésbe nemcsak nézői, hanem résztvevői lehetnek a karácsonynak; így talán jobban meg tudják élni az ünnep örömét. Mi sem színészei vagyunk egy „színdarabnak”; szeretnénk megünnepelni Jézus születését azokkal, akikhez szól a küldetésünk, részt adni nekik a közösségben és részt venni az ő közösségükben.

kispapok betlehemes web 20181222 1 900

Rohamosan közeleg a karácsony, Megváltónk születésének ünnepe. Milyen gondolatok mozgatnak az idei ünnepen egy kispapot?

Szeretném, ha a karácsonyban áttevődne a hangsúly. Gyermekként megajándékozott voltam, felnőttként már ajándékoztam is, de legfőképp embereket: rokonokat, barátokat. Karácsony Krisztus születésének napja, s neki szinte soha nem ajándékozunk. Persze, lehet mondani, hogy a készülődés, böjt, lemondás, a jócselekedetek … Mindez szép, sőt fontos is és megvan a helye. De igazi ajándék az lehet, ami fölött valóban én döntök. A többi sokszor esetleges, függ a körülményektől. A szívemet azonban mindig odaadhatom, még akkor is – olyankor a legnehezebb – ha már másé. Valójában olyankor a legszükségesebb is, hiszen csak nála van jó helyen.

kispapok betlehemes web 20181222 6

Most másodéves vagy. Ha minden a terv szerint halad, akkor 4 év múlva pappá szentelnek. Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik papi vagy szerzetesi hivatáson gondolkodnak?

Bátran tegyék meg az első lépést! Ez lehet egy hivatástisztázó lelkigyakorlat, egy jó beszélgetés általuk hitelesnek ismert lelkipásztorral, szerzetessel, szerzetesnővérrel (bizony, a lányokat is várhatja erre az életformára!), de az is belefér, ha imáikban kérik Istent, adjon egy számukra világosabb, egyértelműbb utalást, ha a neki szentelt életre hívja őket. Végül pedig: ne féljenek, Isten boldogságra hívja az embert minden hivatásban!

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség