Csak az esküvőre készülsz vagy a házasságra is? – Ez a kérdés fogadta a 17. Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásáron felállított egyházmegyei stand előtt a házasulandó fiatalokat.

Az Egyházmegye pasztorális irodája második alkalommal volt jelen az expón. A két napos rendezvényen papok és pasztorációs szakemberek várták az egyházmegye pavilonjában azokat a párokat, akik tanácsokra és az ügyintézéssel kapcsolatos információkra voltak kíváncsiak.

eskuvo kiallitas IMG 20190120 05

„A Pécsi Egyházmegye standján a látogatók közül mintegy 40 pár ült le beszélgetni, játékos gyorstesztet kitölteni, illetve fényképezkedni. Egy-egy pár átlagban 15 percet töltött nálunk. Ez a létszám a tavalyi érdeklődés dupláját jelenti. A szombati napon lényegesen több látogató érkezett, vasárnap kevesebben voltak.” – számolt be Endrédi Melinda, a pasztorális iroda munkatársa.

Az érdeklődők elsősorban alapvető információkat kértek (a templomi esküvőre való készületnél mit kell tenni, hova fordulhatnak, kivel kell egyeztetni) illetve néhány egyházjogi kérdés merült fel (például mi a teendő, ha az egyik fél római katolikus a másik református). Külön szó esett a jegyesoktatásról. Az érkező párok nyitottan, lelkesen figyeltek és hálásak voltak az információkért, tájékoztató anyagokért.

eskuvo kiallitas IMG 20190120 03

Az Egyházmegye lelkipásztorait Kövesi Ferenc, Berecz Tibor, Nagy Norbert, Sas Norbert és Lápossy Péter képviselte. Az alapinformációk mellett felhívták a figyelmet néhány fontos dologra, amelyre talán nem is gondoltak a jegyesek, valamint egyházjogi kérdésekben is segítettek eligazodni. Az atyák mellett a Házas Hétvége közösség tagjai is színesítették a csapatot, Nagy Péter, Galambos György és Környei Mária is jelen volt a családreferatúra részéről.

eskuvo kiallitas IMG 20190120 06 4x3

„Tájékoztató szóróanyagokat készítettünk a tavalyi évhez hasonlóan. Általános tudnivalók a római katolikus szertartás szerinti házasságkötés feltételeiről, jegyes oktatásról, illetve Nagy Péter ajánlott irodalomlistát készített a témában elmélyülni vágyóknak. Olyan témaköröket tartalmazó kérdéskörrel ajándékoztuk meg a párokat, amelyekről a jegyesség alatt mindenképpen beszélni kellene. A tájékoztató anyagok igen hasznosnak bizonyultak.” – tudtuk meg a pasztorális iroda munkatársától.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség