Idén március 6-án, hamvazószerdán kezdődött a negyvennapos böjt, a bűnbánat, a kiengesztelődés, lemondás időszaka, amely a húsvét, a feltámadás örömének megünneplésére vezet. Udvardy György megyéspüspök 18 órakor mutatott be szentmisét a pécsi székesegyházban.

Pécsett, a székesegyházba hamvazószerdán délelőtt a város katolikus intézményeiben tanuló diákok érkeztek szentmisére, hogy a szertartás végén homlokukra vegyék a bűnbánat jelét, a hamuval rajzolt keresztet. Este 18 órától pedig püspöki szentmisén vehettek részt a hívek.

„Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban” – kezdte prédikációját a főpásztor, utalva arra, a szentmise végén elhangzó felszólításra, amelynek következtében a hívek meghajtják fejüket és engedik, hogy az előző évben megszentelt barka hamuja érintse homlokukat. Udvardy György elmondta, mindezt „a bűnbánat, az alázat, a kérés jeleként tesszük; elismerjük esendő, teremtményi voltunkat és elismerjük, hogy szükségünk van a megtérésre.”

Homíliája folytatásában arról beszélt a főpásztor, hogy a húsvétnak milyen kitüntetett szerepe van életünkben, egész létünket meghatározza: „Életünk húsvéti lét, mert a föltámadott Krisztus lelkét kaptuk meg. Húsvéti lét, mert a reményben élünk, mert van bátorságunk az emberi logikát túlszárnyaló döntéseket hozni. Isten logikája él bennünk, az ő Lelke által.”

hamvazoszerda web 20190306 12

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Isten gyermekeinek méltóságában élünk, és mindennapi tapasztalatunk, hogy Isten gyermekeinek szabadságát kaptuk ajándékba. A nagyböjt éppen azt segít felfedezni, hogy küzdelmek és nehézségek árán ugyan, de tudunk istengyermeki méltóságban élni. A bűnbánat időszakában a lemondásaink, erőfeszítéseink során meggyengülünk istengyermeki méltóságunkban, szabadságunkban, de Isten az ő Fiában ismeri a mi gyengeségeinket. Tudja azt is, hogy ebben a nagyböjtben melyikünknek mire van szüksége: erőforrásra, bátorításra, egy-egy rossz szokás elengedésére, félelmektől való szabadulásra.

Végül pedig a megtérés kapcsán arra világított rá a megyéspüspök, hogy az mindig lényegi, mindig a reménységre irányul, Krisztust tartja a középpontban. Emberi létünk minden dimenzióját érinti: vágyainkat, gondolkodásunkat, akaratainkat, kapcsolatainkat, múltunkat, terveinket. Nem csupán érzelmi erőforrást kíván adni, nem hangulatunkat akarja javítani. A megtérésben érteni is akarjuk, kik vagyunk, mi történik velünk, hol van a reménységünk, miben áll a jövőnk, mit kell tennünk. A megtérés mindemellett sosem általános, hanem mindig konkrét: meg kell fogalmaznunk, mit fogunk ma tenni azon a területen, amely leginkább rászorul arra, hogy az evangélium fénye átragyogja.

hamvazoszerda web 20190306 19

Szentbeszéde végén a főpásztor így buzdította a híveket: „Legyünk bátrak! Az Egyház nem azért hív össze bennünket, gyermekeit bűnbánattartásra, hogy vádaskodjék, hanem hogy az evangélium üzenetével felszólítson, vigasztaljon, bátorságot adjon, hogy elhiggyük, van lehetőségünk megváltozni.” Záró gondolatként pedig azt kérte, hogy „Ebben a szent időben vállaljuk a növekedésnek az útját, hogy húsvét éjszakáján Krisztussal, a feltámadottal ismét örvendeni tudjunk saját magunk istengyermeki méltóságának.”

Ezt követően a megyéspüspök és a jelenlévő atyák a tavaly megszentelt barka hamujával rajzoltak keresztet a hívek homlokára.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség