Kiss György szobrászművész a 19-20. századforduló neves alkotója. 1919 áprilisában hunyt el, halálának századik évfordulóján rá emlékezve tematikus idegenvezetésre hívjuk az érdeklődőket a Pécsi Székesegyházba.

Kiss György Szászváron született, szegény családba. Ügyes, főleg vallásos tárgyú faragásaival már gyermekkorában kitűnt a faluban. 1868-ban, Dulánszky Nándor bérmakörútja során a gyermek izgatottan készült a püspök fogadására, az ablakokba, házuk falára saját faragványait helyezte. Ezekre a díszítésekre figyelt fel Troll Ferenc kanonok az érkező püspöki hintóból, aki megbízta Schmidt plébánost, hogy tanítsa, nevelje az ifjú tehetséget. Ennek, és a család vallásos nevelésének köszönhető, hogy Kiss György elsősorban egyházi szobrászként alkotott kiemelkedőt.

kiss gyorgy IMG 2943

Tehetségének köszönhetően több lehetősége nyílt külföldön is tanulni, s számos támogatója akadt. Több mint 40 évig Budapesten élt és munkálkodott, ám fővárosi szobrain kívül Pécsett is megtalálhatjuk olyan műveit, mint a Dóm téren álló Szepessy Ignác püspök szobra, a Széchenyi teret díszítő Szentháromság-szobor vagy a Havihegyi feszület, a városképet meghatározó alkotások, de szintén Kiss György nevéhez köthetjük a Püspöki KincsTár épületét díszítő Szent Péter és Szent Pál szobrokat és számos, a Székesegyházat díszítő elemet is.

A Pécsi Püspökség idegenvezetése ezúttal a Székesegyház épületén keresztül segíti az érdeklődőket jobban megismerni Kiss György szobrászművész életét és munkásságát.

A program regisztrációhoz kötött. Jelentkezni itt lehet.
A program díja: 1900 Ft, a Székesegyház belépőjegyének díja, az idegenvezetésnek külön díja nincs.
Helyszín: A Székesegyházban és környékén
Időpont: 2019. április 28. 16.00

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 December
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Szigetvár -
2023. 12. 15. - 2023. 12. 15.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 17. - 2023. 12. 17.
Szállást keres a Szent Család:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Püspöki adventi gyertyagyújtás Pécs főterén:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 24. - 2023. 12. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség