A mai napon ünnepeli Egyházunk Szent Kozma és Domján emléknapját. A keleti egyház két nagy szentje Kr. u. a második században gyógyító és tanító tevékenységével szolgálta a rászorulókat.
Az Arábiában született ikrek Kilikiai tanulmányaik után Égé városának orvosai és apostolai lettek. Életükről kevés információ áll rendelkezésünkre, de az elmondható, hogy a nép iránti szeretetük, az ingyenesen végzett gyógyítás, a hatásukra bekövetkezett megtérések nagy hatással voltak a környezetükben élőkre. Munkásságuk következtében a keresztényüldözés időszakában bíróság elé kellett állniuk és halálra ítéleték őket.
Életük példája, a betegekért az üldöztetések idején is vállalt odaadó szolgálatuk felhívja figyelmünket a ma betegséggel küzdő testvéreink iránti gondoskodásra, együttérzésre, imára. Ha Krisztus szenvedésére gondolunk, elmondhatjuk, hogy nincs szenvedés, mely egyedüllétre lenne kárhoztatva: a kereszt az osztozás, közösség és találkozás helye. Krisztus követése magában foglalja az élet- és küldetésközösséget, végül pedig a sors- és szenvedésközösséget is. A tanítványi lét másokért való lét. Ez az alapja az együtt érző részvételnek és a valódi jelenlétnek a rászorulók mellett. Erre érzett rá már a kereszténység születésének időszakában Szent Kozma és Domján is.
A betegekről való gondoskodás fontos feladata az emberi méltóság óvása és tiszteletben tartása, függetlenül a másik ember teljesítményétől, társadalmi, faji vagy vallási hovatartozásától. Az emberi erőforrás hiányokkal küzdő egészségügyi személyzet sokszor csupán töredékesen képes személyes támogatást nyújtani. A betegekért való szolgálatban helyet kap az érzelmi odafordulásra való igényük kielégítésének és a kommunikáció lehetőségének biztosítása, mely a nehézségeken keresztül való kíséréssel a beteglátogatók fontos küldetése.
„A szenvedőknek baráti szeretetre van szükségük” (Jób 2,11-13) Az együttértő, csendes figyelem gyógyít, nem a fentről intézett prédikációk. Az őszinte, osztatlan odafordulás puszta megléte kimutathatóan befolyásolja a gyógyulás folyamatát. Ekkor a beteg azt érezheti, hogy ő és az általa megtett út a legfontosabb az adott pillanatban.
Az emberi realitás mellet az Isten jelenlétének tudatosításában is segítenek a látogatók rámutatva, hogy az Atya aki törődik és szeret, a többi emberen keresztül nyújtja a kezét. A két ember közötti találkozásban felismerhetővé válik a láthatatlan Harmadik. Engednünk kell, hogy Isten eszközévé váljunk, olyan közvetítővé, aki a kegyelem útján hozza el a megváltás üzenetét.
A hagyomány szerint Szent Kozma és Damján is így álltak a betegek mellett. Tanúságtevő életüket több módszerrel is sikertelenül próbálták kioltani, csodálatos módon menekültek meg a halál elől, míg végül vértanúk lettek. Konstantinápolyban épített bazilikájuk zarándokhellyé vált, és az a szokás alakult ki, hogy a betegek a bazilikában aludtak, mert úgy tapasztalták, hogy álmukban eljön hozzájuk a két szent orvos, és vagy meggyógyítja őket, vagy néha egészen rendkívüli gyógymódot javasolnak, amelynek következtében később valóban elnyerik gyógyulásukat. Ezekről a gyógyulásokról a 6. századig visszamenő följegyzések tanúskodnak!
Istenünk, Szent Kozma és Damján vértanúid ünnepén téged magasztalunk, mert bölcs gondviseléseddel nekik örök dicsőséget, nekünk pedig pártfogó segítséget adtál!
Forrás: Katolikus.hu, Embertárs folyóirat 2017/1
