A Pécsi Egyházmegye hitoktatói számára szakmai továbbképzéssel kezdődött az őszi szünidő október 28-án, hétfőn a Magtár Látogatóközpontban.

A találkozó elején Tóth Lászlóné pedagógiai főmunkatárs gyakorlati tudnivalókat ismertetett a résztvevőkkel, majd a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaira invitálta a katekétákat és tanítványaikat. Ezt követte a vendégelőadó „Kapcsolódó jelenlét” című előadása.

Hogyan támogathatják a hitoktatók diákjaik Istenkapcsolatát? Miként élik meg a gyermekek a szentségimádást? És mit értünk a kapcsolódó jelenlét alatt? Olyan kérdések ezek, amelyek újból és újból felmerülnek, és amelyekkel kapcsoltban Versegi Beáta Mária, a Nyolc Boldogság Közösség tagja tartott előadást. A nővér személyes tapasztalatai alapján az első adandó alkalommal több hasznos tanácsot adott a katekétáknak, és a következőképp zárta a bevezető gondolatot. „A gyermekeket korán lehet tanítani az imára, és erre érdemes építkezni, viszont azt is figyelembe kell venni, hogy más az, amikor a diákokat Istentiszteletre tanítjuk, mint amikor az Istenkapcsolatukat erősítjük.” De ugyanígy más az is, ahogy egy fiatal látja Jézus jelenlétét, és ahogy egy sokat tapasztalat szempár. Éppen ezért Versegi Beáta Mária azt javasolta a pedagógusoknak, hogy a gyermekekkel könnyed, játékos módon ismertessék a szentségimádást. Hiszen a megfelelő módszerekkel (liturgikus eszközök, ének, tömjénillat) a diákok még közelebb kerülhetnek Krisztushoz.

A továbbképzés második részében a nővér egy rövid tornára hívta a hitoktatókat. A jóleső nyújtózkodás hamar megtette a magáét, és az előadó már folytatta is prezentációját, melyből kiderült; az aktív jelenlét nem is annyira természetes állapot, sokkal inkább egy tanulást igénylő lét, melynek gyakorlására azért van szükség, hogy kialakuljon a kapcsolódás a „jelenlévő” gyermekek, pedagógusok és Krisztus között.

„Nem mindegy, hogy abban a helyzetben vagyunk, amiben, vagy egy olyanban, amiben lenni kéne. Mert fantáziálhatunk az idealizált diákokról, körülményekről, de az nem sokat segít abban, hogy közelebb hozzuk a tanulókat Jézushoz.”

– mondta Versegi Beáta Mária, ezzel hangsúlyozva a jelen megélésnek fontosságát. Végül újabb és újabb praktikus tanáccsal, gondolatébresztő példával igyekezett segítséget adni a hitoktatóknak.

A képzés kétnapos, fakultatív lelkigyakorlattal folytatódott Máriagyűdön, ahol Beáta nővér vezetésével a résztvevők beléphettek és megélhették az imádságokon, elmélkedéseken és a szentségimádáson keresztül a három nap mottóját a Kapcsolódó jelenlétet.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség