Huszadik, jubileumi alkalommal adja át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat.

A kitüntetésre javasoltak közül ebben az évben Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök ajánlása alapján, Erős Klárát, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntesét, valamit Dr. Radnainé Dr. Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója javaslata alapján, Marie-Rose Pauwels asszonyt és John Van Mieghem urat az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon támogatóit választották ki a testület tagjai. A díjat Dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át november 19-én, kedden Budapesten, a Nemzeti Színházban.

Erős Klára a körmendi karitász csoport vezetőjeként idejét és energiáját nem kímélve azon dolgozik, hogy a lehető legtöbbet segítsen embertársain. Több mint húsz éve a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntes munkatársa, kezdetekben Szentgotthárdon dolgozott. A körmendi plébániai Karitász csoportot tizenegy éve alapította meg. A csoport Körmend város és a környező öt település rászorulóit látja el szükség szerint. Munkájában olyan társakat kapott maga mellé, akik jól ismerik a helyi családokat, időseket és a szükséget szenvedőket. Segített megalapítani a csákánydoroszlói és a nádasdi plébániai karitászt, így naponta 40-50 családnak tudnak támogatást nyújtani a program keretében. A Rába folyó kiáradásakor munkatársaival és plébános atyákkal fáradságot nem ismerve dolgoztak a gáton, valamint a segítők és a lakosság számára ételt, meleg teát osztottak. A hét minden napján élelmiszert juttat el a rászorulóknak, amelyben a Magyar Élelmiszerbank segíti. Tevékenyen részt vesz a helyi karitász csoport különböző rendezvényeinek, zarándoklatainak  szervezésében, lebonyolításában. Aktívan közreműködik az adományok felkutatásában és eljuttatásában a rászorulókhoz. A 2017-ben induló cigánypasztorációs programok létrejöttében példát mutatva a munkatársaknak, kiemelkedő munkát végzett. A tavalyi évtől a tevékenyen részt vesz a körmendi Család és Karrier Pont munkájában. Különösen nagy odafigyeléssel támogatja az időseket és a betegeket. Lelkiismeretes és áldozatos munkájára mindig számítani lehet. 

Marie-Rose Pauwels közel 32 éve elkötelezett támogatója és önkéntese az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonnak, amely a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működik. Marie-Rose a Sint-Niklaas-i Technis Instituut (Belgium) tanáraként 1987-től minden év tavaszán húsz-huszonöt fős diák csoporttal látogatott el az Otthonban két hetes szakmai gyakorlatra. Jelenlétük eredményeként minden gondozottra kétszer annyi törődés és szeretet jutott. Munkáját az Otthonban élő fiatalok érdekeinek rendelte alá, nemcsak a Magyarországon töltött két hétben, hanem egész év folyamán. A gondosan előkészített gyakorlatok mellett adománygyűjtő munkája is példa értékű, amelyekkel mindig a feltárt hiányokat igyekszik enyhíteni. Évente kétszer küld kamionnyi adományokat az Otthon lakói számára. Alternatív szülői adaptáló hálózatot szervezett Belgiumban az Intézményben élő, szülői, hozzátartozói kapcsolatokkal nem rendelkező fiatalok támogatására. Marie-Rose 2017 októberéig a HOGENT Egyetem Főiskolai Kar Ortopedagógiai Szakának tanáraként tevékenykedett és az Otthon és a Főiskola között is kialakította az együttműködést. A hallgatók több hónapos szakmai gyakorlatukat töltik Ipolytölgyesen. De érkeznek önkéntes diákok Londerzeel-ből a katolikus Virgo Sapiens Iskolából. Emellett szponzorokat toboroz, karitatív szervezeteket nyer meg az Otthon tárgyi feltételeinek javítására. Két saját gyermeke és egy unokája mellett Ipolytölgyesen még százötvenen várják, akik mind különleges helyet foglalnak el szívében. Az Otthonban végzett munkája három szóval foglalható össze: szív, tudás és elkötelezettség, amellyel közel harminckét éve szolgálja az itt élő fogyatékos emberek és az őket ellátó munkatársak ügyét.

John Van Mieghem katolikus családban nevelkedett, két gyermeke és öt unokája van. Felesége elvesztése után sokféle önkéntes munkában vesz részt szerte a világban. Marie-Rose-zal együtt dolgozva a Sint-Niklaas-i Technis Instituut (Belgium) tanáraként 1987-től minden év tavaszán húsz-huszonöt fős diák csoporttal látogatott el az Otthonban két hetes szakmai gyakorlatra és együtt segítették képzésüket, fejlődésüket. John nyugdíjba vonulása óta is évente legalább két alkalommal visszajár az Otthonba, szponzorokat toboroz, hogy a tárgyi feltételeinek javítására. A Otthon 30 éves jubileumára egy könyv megjelenését kezdeményezte és támogatta, amely angolul és magyarul jelent meg, ezzel is elvitte az Otthon hírét a határainkon túlra. neki is köszönhető, hogy az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon nemzetközileg is elismert lett, így a magyar katolikus szemléletű szociális ellátás pozitív híre eljutott a világ több részére is. Az Otthonban, több mint harminc éve végzett munkája, elkötelezettsége az itt élő közösség számára felbecsülhetetlen, hiszen bátorságot, hitet önt, nemcsak a sérült emberekbe, a hozzátartozóikba, hanem az itt dolgozókba is.

Budapest, 2019. november 19. 
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Fotó: Magyar Kurír

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség