„Eucharisztia-Ma” – címmel konferenciát és workshop-ot rendezett a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola november 19-én.

A programon résztvevők a főiskola oktatóival és külföldi vendégelőadókkal együtt rendkívül érdekes előadásokon vehettek részt. A rendezvény Dr. Kovács Gusztáv rektor Eucharisztia a 21. században című előadásával kezdődött. Azt a kérdést próbálta megválaszolni, hogy mit jelent az Eucharisztia a mai egyház számára. Felhívta a figyelmet a jövőre Budapesten megrendezésre kerülő Eucharisztikus Kongresszusra, és megemlékezett a rendezvény magyarországi elődjéről, az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusról. Ezt követően az előadások három különböző szekcióban folytatódtak. A nemzetközi szekcióban Petr Stica (Károly Egyetem, Prága), Piotr Morciniec (Opolei Egyetem) és Andrzej Anderwald (Opolei Egyetem) adtak elő az Eucharisztiát különböző perspektívába helyezve. A worksop során az érdeklődők további két szektorban hallgathatták a főiskola oktatóinak az előadásait az Eucharisztia témájával kapcsolatban.

Forrás: PPHF

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 September
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Teremtés Hete:

2020. 09. 28. - 2020. 10. 04.
esTeológia:
Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola
2020. 09. 29. - 2020. 09. 29.
Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2020. 10. 01. - 2020. 10. 31.
Faültetés:
Pécs, Hunyadi J. u. 4.
2020. 10. 01. -
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2020. 10. 01. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi