A Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezésére közös programot szerveztek a Szent Lőrinc Gondozóotthon Remény Háza és a Máltai Szeretetszolgálat Szolgáló Szeretet Háza dolgozói, melynek a Remény Háza adott otthont advent első vasárnapján.

 A csípős hideg ellenére már reggel nagy volt a nyüzsgés az udvaron, de a konyhában is, ahol a két intézmény munkatársai és önkéntesei készítették elő a pincepörkölt hozzávalóit: bent krumplihámozás és a hús darabolása folyt; kint előbb a gázpalackkal küzdött a társaság, majd előkerült az öreg fatüzelésű üstház, s mire a kályhacső ontotta füst is egészséges szintre csökkent, nem csak a bentiek könnyeztek a hagyma pucolása, aprítása miatt. Már a reggelit – mely ezúttal zsíros kenyér volt lila hagymával – fogyasztották a vendégek, amikor minden hozzávaló a kint elhelyezett bográcsba rotyogott. A foglalkoztató helyiségben Ági és Barna, fiatal önkéntesek rendeztek pszicho-drámát az érdeklődőknek, a közösségi teremben pedig adventi koszorúkat és képeslapokat lehetett készíteni, míg a háttérképp a televízió karácsonyra hangoló műsora szólt. A kreatív asztalhoz csatlakoztak az időközben befutó (idén szociális évüket töltő) papnövendékek is. Végül az ebéd nem sokat késett a meghirdetett időponthoz képest, majd a napi evangélium felolvasása és az elmélkedés után tálalásra került. Szerencsére, vagy inkább a máltai önkéntesek  áldozatos munkájának köszönhetően, kitűnően sikerült és még repetára való is maradt belőle. Ebéd után folytatódott a kézműves munka, majd sor került az elkészült adventi koszorú megáldására és az első gyertya meggyújtására.

78253385 1493019404180460 2685610064839966720 n

A megnövekedett létszám ellenére jó hangulatban telt advent első vasárnapja; jutott idő szakmai tapasztalat–cserére, ismerkedésre a másik ház klienseivel. Bár az intézmények vezetői is végig jelen voltak, igyekeztek a háttérben maradni, hogy ne róluk, vagy az ellátórendszeren legyen a hangsúly; helyette mindenki abban és annyira vett rész, amennyire kedvéből, tehetségéből futotta, így kliens és munkatárs együtt dolgoztak azon, hogy tartalmasan teljen a nap.

A Szent Lőrinc Gondozóotthon Remény Háza a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működik két szolgáltatással: a Nappali Melegedő 75 főnek nyújt napi segítséget, a téli időszakban pedig 33 fő kap menedékhelyet éjszakánként.

Miklovits Attila papnövendék beszámolója.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség