Adventhez kapcsolódó kérdésektől volt hangos a Magtár Kávézó, ahol minden eddiginél többen vettek részt a nyolcadik alkalommal megszervezett kvízesten.

December 10-én, kedden este egymást követték az adventi időszakhoz kapcsolódó kérdések a Magtár Kávézóban. Az Adventi Magtár Kvízen 12 csapat és közel 70 versenyző vett részt, akik jó hangulatban tették próbára az ünnepi fogásokkal, karácsonyi filmekkel kapcsolatos ismereteiket. A kéthavonta szervezett esemény célja a Pécsi Advent programsorozat színesítése volt, amely minden kétséget kizárólag révbe ért, hiszen a nagyszámú érdeklődés miatt idén első alkalommal a szervezők kénytelenek voltak telt házat hirdetni. 

kepatmeretezes hu magtr kvz 4 1

A kvízmester, Szilágyi Áron ez alkalommal is változatos kérdéseket hozott, melyek között természetesen előtérbe került az adventi-karácsonyi tematika. Ünnepi ételreceptek összetevőiről, magyar városok adventi vásárairól, tévésorozatok karácsonyi epizódjairól, karácsonyi énekekről és a Székesegyház Betlehemi Szoborcsoportjáról is voltak feladatok. A legnagyobb fejtörést azonban a művészettörténeti kérdéssor okozta, ahol téli tájakat ábrázoló festményeket kellett az alkotásuk évszámával párosítani. Végeredményben egy szoros mezőnyből a „Fúgakereszt” nevű csapat került ki győztesként, őket követte a helyi idegenvezetőkből álló csoport, a „Idvezlégy”, majd a „Különkiadás”.

Mindennek tükrében, a következő, 2020. január 21.-én tervezett Magtár Kvízre érdemes időben regisztrálni, és asztalt foglalni, hiszen ismételten sok résztvevő várható.

Regisztráció: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

A rendezvény ingyenes.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 June
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Hitoktatói Te Deum:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Székesegyház, Pécs -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.
Ronta László aranymiséje:
Harkány -
2023. 06. 17. - 2023. 06. 17.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség