„Nagylelkűség: elfogadás és adás” mottóval tartották a 2020-as ökumenikus imahét utolsó napját. Pécsett Dr. Szabó István dunamelléki református püspök volt az istentisztelet szónoka.
Idén az ökumenikus imahét január 19-26. között került megrendezésre, melynek során a Pécsi Egyházmegyében minden nap közös istentiszteleten vettek részt a Krisztus tanítását közvetítő egyházak hívei. A hét záró alkalmát idén a felújítási munkálatok miatt zárva levő Pécsi Székesegyház helyett a Belvárosi templomban (Dzsámiban) tartották. Az alkalom egyediségét a templom sajátos kör jellege adta, melyből fakadóan az oltárt hívek sokasága vette körbe.
„Nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk. –halljuk az apostolok cselekedeteinek (ApCsel 28,2) írását (szerk.: amely az idei ökumenikus imahét mottója). A nem mindennapi emberséget jöttünk össze ünnepelni.” – fogalmazott köszöntő beszédében Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó. Hozzátette: ezt szeretnénk ünnepelni, mindannyiunkban, egymásban és ebben szeretnénk erősödni. „Ez nem azt jelenti, hogy valami ügyes szervezéssel, morális fölkészültséggel, vagy éppen a veszélytől való félelemben történő összehúzódástól szeretnénk tekinteni a jövőbe, hanem azt, ami a mi emberségünknek a lényege. Ismerjük Krisztust, belé oltott a keresztség és megkaptuk az Ő lelkét. Ez az emberség tökéletesen más, teljesen más, mint amit az emberről általában állítunk vagy általában elvárunk. A Szentlélek működik bennünk, a Szentlélek akarja ezt az egységet és a Szentlélek akar bennünket növelni a Krisztusban megismert emberségre. Annak a mélységére, annak a teljességére, gazdagságára. Azért is, hogy a nem mindennapi emberség, a Lélek áradása során új meglátásokra vezessen bennünket. Amikor túl tudunk látni korlátokon, félelmeken, szokásokon, olyan hagyományokon, amelyek nem az identitásunkhoz tartoznak, akkor tudunk szolgálni. Tudjuk szolgálni az embert, közösségeinket. Ebben a reményben vagyunk itt, és ebben a reményben imádkozunk. Isten hozott mindenkit!”
Az istentisztelet alapigéje Márk evangéliumából származott (Mk 16,14-20).
14Végül a tizenegynek jelent meg, amikor egyszer asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták. 15Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. 16Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. 17Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, 18kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.”
19Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölment a mennybe, elfoglalta helyét az Isten jobbján, 20ők meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.
„Imádságban és testvéri közösségben keressük minden keresztény egységét, amikor együtt és közösen tekintünk a mi lényegi egységünk alapjára, forrására, magára Jézus Krisztusra.” –kezdte prédikációját Dr. Szabó István, a dunamelléki református püspök.
Az idei ökumenikus héten, minden nap egy hosszú történet egy-egy részletével elmélkedtek a különböző történelmi egyházak hívei. Az egész történetet Lukács evangélistának egy megjegyzése kötötte össze, miszerint a Máltán partra vetődött hajótörötteket, a bennszülöttek vagy más fordításban a barbárok nem mindennapi emberséggel tisztelték meg. Tüzet gyújtottak nekik, hagyták, hogy megmelegedjenek. Befogadták őket. Amikor aztán három hónap után egy induló hajóra fölkérezkedve útnak indulhattak, akkor az apostolokat minden jóval ellátták a bennszülöttek. „Nem mindennapos emberség. Nem kell félnünk attól a szótól, bár eléggé lejáratódott a mi időnkben. Szó szerint Lukács evangélista azt mondja, hogy nem mindennapos filantrópiát, emberszeretetet gyakoroltak irántuk. Lejáratódott a szó, kiüresedett. Sokféle mozgalom van a mai világban, akik minket, keresztyéneket is gyötörnek és ösztökélnek filantrópiára, mi több, meg is követelik tőlünk, hiszen ha Krisztus követői vagyunk, ha a szeretet vallásában járunk, akkor nem mulaszthatjuk el. Keressük! Ha éppen elmulasztanánk, és nem keressük, akkor majd elénk tárják, és megszabják nekünk, hogy hogyan és miben, leginkább milyen programokban lehet ezt a filantrópiát gyakorolni.” -fejtette ki a református főpásztor, majd hozzátette, hogy nem kell ettől a szótól félni.
Lukács az ő szolgálata során más alkalmakkor is átélte az emberi szeretetnek ezeket a mély gesztusait. –emlékeztet. A püspök folytatásként Pál apostol Titusznak írt levelét idézte. „Emlékeztesd a gyülekezet tagjait, hogy minden jócselekedetre készen legyenek. Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, gyöngédek legyenek, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt, mert régen mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságoknak és gyönyöröknek szolgái, gonoszságban és irigységben élők, gyűlölségesek, egymást gyűlölők voltunk. De mikor a mi megtartó Istenünknek a jó volta és emberszeretete, filantrópiája megjelent, nem az igazság cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületés fürdője és a Szentlélek megújítása által.” Amikor Isten filantrópiája megjelent, vagyis amikor Jézus Krisztus megjelent –egyértelműsít a lelkész, aki szerint a helyzet leírása ma is érvényes, mintha nem kétezer éve írták volna.
„Isten embersége maga Jézus Krisztus. (…) Van egy titokzatos szál Pál történetében, Isten gondviselése, amely őt mindig célra viszi. Mi ez a titokzatos szál? –teszi fel a kérdést Szabó püspök. Pál útjai során bizonyságot tett fejedelmek és királyok előtt Istenről, Jézus Krisztusról, a testté lett Igéről, aki akkor jelent meg <<amikor még mi is gyűlölködők, haragtartók... istentelenek voltunk, megjelent az Isten emberszeretete.>> Mikor az ember nem tudta szeretni az embert, mikor az ember képtelen volt filantrópiára, legfeljebb szép és hangzatos programokra, melyekből a bűneset óta bőséggel van elég, ma is szakajtószám zúdítják ránk. Amikor képtelen voltál a másik embert szeretni, amikor képtelen voltál az igazi filantrópiára, csak az önszeretetre voltál képes, ahogy Szent Ágoston írja a vallomásokban, megjelent az Isten szeretete.” –ezért akart Pál Rómába menni, ezért ír a római gyülekezetnek, ezért veti alá magát az évekig tartó vizsgálati fogságnak, és ezért ül azon a hajón, amely hajótörést szenved –magyarázta. „Jézus elküldi a tanítványait szerte a világon, hogy tegyenek bizonyságot Isten feltámasztó erejéről, hogy isteni filantrópiájáról, Isten testet öltött emberszeretetéről. Ez a lényeg. Ezért akart Pál Rómába menni. Ezért a lényegért vezeti őt Isten csodálatos módon. Annyi zűrzavar, annyi ítélet, annyi életveszedelem, süllyedés, katasztrófa közepette és ellenére. És vezet bennünket is, kedves testvérek.
Mit csinál Pál? Gyógyít. Gyógyítsatok eltört csontokat, tegyétek a gyógyító kezeteket az emberek lelkére, simítsátok el zűrzavaros gondolataikat, mert mit is ír Pál apostol Títusznak, akit ott hagyott maga után Kis-Ázsiában? <<Emlékeztesd őket a Krisztus-követőket, hogy minden jócselekedetre készek legyenek. Mert régen mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságoknak, gyönyöröknek rabszolgái, gonoszságnak, irigységnek élők, egymást gyűlölők voltunk. De amikor megjelent az Isten filantrópiája, az Isten emberszeretete és Szentlelke által megváltoztatott minket…>> gyógyított minket. Bizonyságtevőkké, Krisztust magasztalókká, boldog emberekké, akik tudják, hogy emberi zűrzavarok közepette is Isten gondviselése kormányoz és vezet mindent a boldog célért.”
Ezt a Krisztust ünnepeljük, akkor amikor alázatos szívvel keressük az egységet. –állítja. „Milyen csodálatos kedves testvérek, ha már hajóról beszélünk, elmondani azt, és Istennek ezért hálát adni, hogy nem úgy keressük most az egységet, ahogyan egy hánykódó hajon szokták az emberek keresni. Akkor egymásba kapaszkodunk, akkor az életösztön, a haláltól való félelem még az ellenségeket is összehozza. Szokták mondani tréfásan, hogy a zuhanó repülőgépen nincsen ateista. Nem zuhan a repülő, nem tántorog a hajónk ide-oda. Isten békét adott. Ebben a békeidőben, ahogy az apostol mondja a Galata-levélben <<míg időnk van, tegyetek jót mindenekkel, kiváltképpen hitünknek cselédeivel>>. Milyen nagyszerű és csodálatos dolog rámutatni arra az Istenre, aki megadja nekünk azt is, hogy békességben is átöleljük egymást. Béke időben is egymásba kapaszkodjunk. Béke időben is szeressük egymást. Azt az Istent, ahogy Pál apostol más helyen mondja, <<Aki az idők teljességében elküldötte Krisztusát.>>”
„Nem közönséges emberszeretetet tettek velünk a barbárok, írja Lukács. Akkor mit tett velünk az Isten, amikor Krisztusát adta érettünk? Akkor mit tett velünk az Isten, aki nem csak tüzet gyújtott nekünk, megóvott minket az esőtől, hanem eltörölt bűnt, vétket, kárhozatot, poklot, hogy mi ne menjünk ítéletre, hanem az örök üdvösség várományosai legyünk. Ez az Ő filantrópiája, ez az Ő szeretete. Tekintsetek Krisztusra, kövessétek Őt, tegyetek róla bizonyságot és öleljétek át mindazokat, akik veletek együtt Jézus Krisztus hűséges követői.”
Fotók: Harasztovics Arnold
