Január 23-án csütörtökön, a paksi Kalkuttai Szent Teréz Tagóvoda új épületének avatóünnepségén került sok a Winkler-díj átadásra.

Excellenciás Dr. Udvardy György érsek úr 2018 októberében Winkler Mihály „templomépítő” plébánosról elnevezett díjat alapított. Az elismerést a díj alapító okirata szerint azok kaphatják, akik „szakmai tudásukkal, színvonalas munkájukkal és példamutató együttműködésükkel segítik az egyházmegye működéséhez szükséges infrastrukturális háttér megteremtését, valamint a hitünkről tanúságot tevő épületeink megőrzését.” Érsek atya a Winkler-díjat ezúttal Viczencz Ottó tervező úrnak ítélte, aki évek óta időt és energiát nem kímélve segíti a Pécsi Egyházmegye épülését-szépülését.

LAUDÁCIÓ

Viczencz Ottó 1983-ban a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, majd 1988-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. Pályája során a katedrát is kipróbálta, évekig tanított a pécsi Pollack Mihály Főiskolán, de emellett 1991 óta saját tervező irodát vezet. Eddigi munkái közül több jeles középület is kiemelhető, a teljesség igénye nélkül például a pécsi Hullám fürdő (uszoda), a szentgotthárdi termálfürdő épülete, a hévízi postaépület, a bólyi Takarékbank, vagy a villányi Wunderlich Pincészet Bortrezor és Látványpincészet épülete.

Megbízásai között számos egyházi épület-felújítás, fejlesztés is volt, többek között nevéhez fűződik a kozármislenyi Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei rend zárdatemplomának tervezése is.

A Winkler Mihály-díjra azonban nem az eddig felsorolt jeles tervezési feladatai, hanem a Pécsi Egyházmegye különböző épületeihez kapcsolódó kiválóan megvalósított tervezési munkái teszik méltóvá. Viczencz Ottó 2011. óta számos nagy léptékű és jelentős egyházmegyei beruházás tervezésében és megvalósításában töltött be fontos szerepet, melyek közül a legfontosabbak az alábbiak:

  • a pécsi Püspöki Magtár átépítésének tervezése a KIMA Stúdióval együttműködve
  • a Máriagyűdi Kegyhely turisztikai fejlesztésének tervezése
  • a siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola nyílászáró cseréjének és energetikai korszerűsítésének tervezése
  • a Szent Mór Iskolaközpont felújításának és tornaterem létesítésének tervezése
  • a szekszárdi Belvárosi templom homlokzat felújításának tervezése
  • a szekszárdi Remete kápolna felújítása, melynek terveit nívó díjjal jutalmazták;
  • a bátai Szent Vér Templom felújításának, valamint a bátai kegyhely külső oltárának és plébániaépület átépítésének tervezése
  • a Pécs, Janus Pannonius u. 8. szám alatti épület felújításának és könyvtárként történő átépítésének, valamint a pécsi Rózsakert és volt káptalani borozó felújításának tervezése
  • az alsószentmártoni Szent Márton Óvoda meglévő épületének részbeni felújítási és bővítési terve
  • a paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium átalakításának, bővítésének és tornaterem építésének tervezése, melyet a jövőben tervezünk megvalósítani
  • a paksi iskola (Kossuth utca 2.) alsó tagozatának korábban helyet adó épület óvodává történő átalakításának, bővítésének és parkoló létesítésének tervezése

Viczencz Ottó nem csupán az általa elvégzett tervezői munka számossága miatt fontos és kedves partnere a Pécsi Egyházmegyének, az egyházi épületekhez való viszonyulása, hozzáállása és alázata is példaértékű. A tervezési feladatokhoz minden esetben kreatívan, konstruktívan áll hozzá, ügyelve a funkcionalitás, praktikum, ésszerűség, jogszabályi megfelelőség és megvalósíthatóság, gazdaságosság bonyolult szempontrendszerére. Kiváló partnerré teszi őt az is, hogy a tervezési munkát mindig a vállalt határidőre teljesíti, és a kivitelezés időszakában szükséges, tervezői művezetéshez kapcsolódó feladatait is gyorsan, és hatékonyan oldja meg.

Gratulálunk a díjhoz!

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség