Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Hagyományosan virágvasárnapi ünnepi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik. A templom előtt összegyűlt hívek pálmaágakkal vagy barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét. Mindezen cselekedet emlékezete annak, ahogy egykor a jeruzsálemi tömegből sokan Jézust meglátva leterítették ruháikat, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórva ezt kiáltották: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21, 8). 2000 évvel ezelőtt a jeruzsálemi nép Dávid fiaként üdvözölte Krisztust a próféták jövendölése szerint, azaz hogy a Messiás Dávid családból származik.

Sajnálatos módon az idei évben, tekintettel a járványveszélyre, templomainkban körmenetre nem kerülhet sor, és hasonlóan az elmúlt napokhoz, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudnak belekapcsolódni a szentmisébe. Ez a leegyszerűsített, ünnepélyességétől megfosztott liturgikus keret ebben az esztendőben jobban tükrözi az ünnepnek liturgiánkban meghonosodott másik elnevezését, azt, hogy ez az Úr szenvedésének vasárnapja.

Mert virágvasárnap a liturgia olvasmányai már Krisztus szenvedéstörténetét tárják elénk. Az olvasmány, Izajás próféta könyvéből a megjövendölt Messiásról szól (Iz 50,4–7), a szentlecke Szent Pál apostolnak a Filippiekhez írt leveléből Krisztus kenózisát (önkiüresítését), az Atyának való engedelmességet és kereszthalálát mondja el. Az evangéliumi szakasz pedig Jézus kínszenvedését tárja elénk Szent Máté evangélista szerint (Mt 26,14–27,66).

A virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja.

Budapest, 2020. április 3.

MKPK Sajtószolgálat

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség