A misztériumot, amiről a mai napon megemlékezünk, több elnevezéssel is illetjük.
Azt a cselekményt, melyet Jézus hagyott ránk, amikor a kenyeret és a bort átváltoztatta valóságos testévé és vérévé Eucharisztiának /a szó eredeti jelentése: hálaadás/ hívjuk. Az Eucharisztia hálánk felülmúlhatatlan kifejezése, ilyenkor a Fiú Atya iránti önfelajánlásában részesedünk. Ez a hálaadó ima legmagasabb foka.
De itt még nincs vége.
A mai nap soron levő előeste, amikor Jézus a szentségi étkezést megalapította, az Úrvacsora nevet kapta. Ezen az éjszakán történt meg először, hogy Jézus megáldott kenyeret és a bort nyújtott oda tanítványainak, hogy az ételből és italból részesedjenek. Az Úrvacsora kifejezés Krisztus főpapi cselekedetére és Vele való asztalközösségünk különleges természetére utal. Az égi Jeruzsálem előképe ez, ahol a szentek a Bárány örömteli lakomáján vesznek részt.
És még mindig nincs vége.
A katolikusok leggyakrabban az Eucharisztia ünnepségét a szentmisének hívják. Ez a név a szertartás által közvetített rendkívüli kegyelmet hangsúlyozza. A „mise” a záró szertartások latin kifejezéséből származik, „Ite missa est”, ami nagyjából azt jelenti: „Menjetek, küldetésetek van”. Ez a kijelentés a szolgálatra való küldetést emeli ki. Életünk és munkánk a szentségben kapott szellemi erő gyümölcse.
A keresztény emberek ma szerte a világon egy olyan vacsorára emlékeznek, amin fizikailag nem tudnak részt venni.
Kell lennie még valaminek ...
Az Eucharisztia másik neve, amelyet sokkal ritkábban használnak, a Szeretet Szentsége. Ezen az éjszakán Jézus valami teljesen új dolgot visz végbe. Ezen az éjszakán az Úr kinyilatkoztatja nekünk Isten végtelen szeretetét minden lélek iránt, önmaga kiárasztásával. János evangélista azt írja: „szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette” (Jn 13,1). Ezen a szent csütörtökön, ezen az estén, ezen az ünnepen jött el a pillanat, hogy szembesüljünk Krisztus szeretetének mélységével. Ez a Szeretet Szentségének ünnepe.
Ferenc pápa így írja le a szeretet iránti szomjunkat: „Azért lettünk megteremtve, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Isten arra teremtett minket, hogy bekapcsolódhassunk életébe, hogy őáltala szeretve legyünk és szerssük őt.” A szeretet nem egyszerűen csak egy vágyunk. A szeretet az, ami miatt meg lettünk teremtve. Szeretnünk kell. Ahogy Szent Pál mondja: „Szeretet nélkül mit sem érek” (1Kor 13,2).
XVI. Benedek pápa azt tanítja: "Aki el akarja törölni a szeretetet, az arra készül, hogy elpusztítsa az embert." Magány fog következni. Szomorúság. Fájdalom. Szenvedés. És ezen összes kín felett a Krisztus szeretete így szól: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13).
A találkozás éjszakája ez. A tanítványok a Mesterrel egy asztalnál ülnek. Krisztus pedig így imádkozik: „Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.” Az Atya szeretete pedig kiáradt rájuk.
Amíg élünk, mindig növekedhetünk szeretetben. A szeretet az egyetlen, ami az elkövetkező világra megmarad. A hit és a remény feloldódik a menny örömében, amikor odaérünk, ahova Krisztus előre ment, hogy helyet készítsen nekünk (Jn 14,3).
A szeretet sosem zárul le.
A szeretet mindent átfog.
Egyedül a szeretet töltheti be szívünk legbelső vágyait.
A szeretet sosem bukik el.
Forrás, fotó: Aleteia
