Urunk feltámadásának ünnepén, húsvét vigíliáján, a veszprémi Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban Dr. Udvardy György érsek vezette – a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékeinek asszisztenciájával – a zártkörű szertartást, melyből a rendhagyó körülmények miatt több lényeges rész is kimaradt.
A főpásztorral koncelebrált dr. Takáts István érseki helynök, Nagy Károly c. apát, kanonok, főszékesegyházi plébános, dr. Varga István az Érseki Hittudományi Főiskola és a Boldog Gizella Szeminárium rektora, dr. Csernai Balázs spirituális, egyetemi lelkész, Felker Zsolt káplán és Darnai János, a Padányi Katolikus Iskola lelki igazgatója.
A liturgia sötétben kezdődött, abban a sötétben, amely Krisztus halála után a világra borult. A szentmise elején elhangzott: „Ezen az éjszakán, amikor a mi Urunk Jézus Krisztus a halálból életre támadt, az Egyház meghívja az egész világon szerte élő gyermekeit, hogy virrasszanak és imádkozzanak.”
A Húsvéti gyertya lángjának meggyújtása előtt elhangzott: „Jézus Krisztus tegnap és ma, Ő a Kezdet és a Vég, Ő az Alfa és az Omega, Övé az idő, és Övé az örökkévalóság, Övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké.” Ezután a főpásztor öt tömjénszemet szúrt a gyertyába kereszt alakban, Krisztus sebhelyeinek jelenként, majd meggyújtották a gyertyát. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon: „A dicsőségesen feltámadt Krisztus világossága oszlassa el szívünk és elménk homályát!”
A szentélybe vonulás után fölhangzott az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exultet, a Húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi. Ezt követően az igeliturgiában hallhattuk az üdvösségtörténet nagy állomásait, eljutva az Újszövetségig.
Az olvasmányok után főpásztor énekelni kezdte: „Dicsőség a magasságban Istennek!” – felhangzott a Glória, „visszatértek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére, felgyulladtak a fények, meggyújtották a gyertyákat. A szentleckét követően felcsendült a „vágyva vágyott ének”, az ünnepélyes, ujjongó Alleluja.
Dr. Udvardy György érsek szentbeszéde teljes terjedelemben olvasható:
Kedves Testvérek!
A nagyböjtben Egyházunk szavára azt tettük, ami lelki üdvünket szolgálta: őszinte bűnbánatot tartottunk, fölkészítettük lelkünket Húsvét méltó megünneplésére, imádkoztunk a katekumenekért, a megtérőkért, akik vágyakoztak arra, hogy ezen a Húsvéton kötelezzék el magukat Krisztus mellett és keresztelkedjenek meg és arra figyeltünk, hogy ebben az időben, egyre jobban felismerjük istengyermeki méltóságunkat. Fölismerjük azt a nagy titkot, aminek részesei vagyunk az Egyházban, Krisztus Egyházában. S most itt vagyunk, Húsvétnál. Az ünneppel ajándékoz meg bennünket Egyházunk és ebben az ünnepben benne van a készületünk, benne van megtisztulni vágyó akartunk, benne van imádságunk, benne van annak a fölismerése milyen csodálatos ajándékot adott nekünk az Isten, hogy az Egyházához tartozhatunk Krisztus által. Ünnepeljük most ezt a pillanatot! Azt a valóságot, ami egyedüliként képes átalakítani az életünket, azt a valóságot, ami Jézus Krisztusnak a föltámadása, halálból való életre kelése, azt a valóságot, ami egyedül valóság, rajta kívül semmi nincs, aminek értelme, aminek célja lenne, csak Jézus Krisztus, aki értünk emberré lett, meghalt, de föltámadott és él! S mindazokat, akik benne hisznek, élettel ajándékozza meg, boldog élettel! Azt tesszük ezen az éjszakán, amit a hitben elődeink, az Ősegyház tagjai tettek, elmélkedünk Jézus Krisztus személyén, Benne értelmezzük, az Ő fényében a múlt hatalmas tetteit, a választott nép ajándékát, Benne a teremtést, az újjáteremtést, Benne a szabadításnak az élményét. Krisztus fénye beragyog mindent, és Benne látjuk jól, helyesen önmagunkat, Benne látjuk jól, helyesen Krisztust magát, hogy ki valójában Ő, önmagunk életét és Benne látjuk jól és helyesen, hogyan kell élnünk, mi az életünknek realitása. Különös erővel élhettük át a szent három napban a tanítást Jézus Krisztusról és általa az Atyáról, mert róla hisszük, elemi erővel, érzelmeinkkel, akaratunkkal, ünneplésünkkel, ezzel a saját ünnepléssel is, átéljük: Jézus Krisztus Megváltónk, Jézus Krisztus az Isten fia, Jézus Krisztus a mi Testvérünk, aki föltárja az Atya szeretetét, az Atya jóságát előttünk. Jézus Krisztus az, aki tanít bennünket, aki gyógyít, aki ápol, aki társul szegődik, aki önmaga életével akar megajándékozni és ezáltal az Atya életét ajándékozza nekünk, az Isten életét.
Húsvét éjszakáján, ez az élmény, ez a tudás, ez a tapasztalat, ez a meggyőződés, teljesen tisztán ragyog! Semmi kétség nincs benne! S ugyanígy, ennek a föltámadott Krisztusnak a fényében, és abban, aki Ő maga látjuk helyesen önmagunkat. Nem akarunk búsongani elkövetett bűneinken, nem akarjuk sorba szedni korlátainkat, gyengeségeinket, mert már ez nem érvényes, mert már ezt a föltámadás ereje szétfeszítette. Jézus Krisztus, aki a halálból, mint győző tér vissza, erőt ad nekünk ahhoz, hogy legyőzzük félelmeinket, erőt ad ahhoz, hogy higgyünk abban a tanításban, ami életre vezet, erőt ad ahhoz, hogy életünket valóban reálisan tudjuk nézni a föltámadás fényében és erejében! S nincs értelme kétkedésnek, nincs értelme félelemnek, nincs értelme a múlt fölhánytorgatásának, nincs értelme kicsinyes, szűkös ragaszkodásainknak, nincs értelme annak, ami nem Krisztus! Ez számunkra az Ő tanításában, lelkének a ragyogásában, egyértelművé válik. Így tekinthetek önmagamra, mint kedves, szeretett, megváltott, életre teremtett, isteni életre teremtett gyermeke, s így tekinthetünk egymásra, mint testvérekre. Testvérekre Krisztusban, a megváltottságban, a méltóságban, az Atya ismeretében, a közös táplálékban, a közös tanításban, a közös otthon élményében testvérei vagyunk egymásnak! Ez adja meg életünk realitását! Mi Krisztushoz kötöttük az életünket, Krisztusban ismerjük egymást, Krisztusban ismerjük önmagunkat, s csak így, csak ebben az ismeretben van értelme: életnek, jövőnek, tervezésnek, reménykedésnek – minden más, ami nem a feltámadásnak a valóságára épít, elporlik, szétesik, nevetségessé lesz, szégyellni valóvá válik. S persze, a húsvét éjszakája adja meg az erőt ahhoz, hogy a felismert Krisztus szerint, a felismert önmagunk méltósága szerint akarjunk élni, ez lesz életünk realitása. Minden, amit Krisztus szerint cselekszünk, az igaz, az jó. Minden, amit nem Krisztus szerint, nem az Ő személye, tanítása, szeretete szerint teszünk, nem úgy, ahogyan tőle tanultunk, nem úgy, ahogyan Ő cselekedhetne bennünk, mert gúzsba kötjük az Ő lelkét, az nem valóság, az a semmi! Amit nincs értelme dédelgetnünk, nincs értelme megsiratnunk, hanem előre tekintünk Krisztusra! Életünk realitásával találkozunk Krisztusban, a Föltámadottban! Mindazt, amit átéltünk nagyböjtben, ahogyan próbáltuk önmagunk gyengeségeit önmagunktól eltávolítani, ahogyan próbáltuk megismerni a Szentírás olvasása, a böjt, az alamizsna, az imádság által: ki az Isten. Testvéreink, akik a keresztségre évek, hónapok óta készültek és most akarták kimondani Jézus Krisztusra a végső igent – bár nem tudnak fizikai módon jelen lenni, de amint erre lehetőség lesz a keresztségüket meg tudjuk ünnepelni – , de mégis, az ő példájukon is akarunk buzdulni és akarjuk megvallani hitünket Jézus Krisztusban. Akarjuk megerősíteni keresztségi fogadásunkat, mert ennek van értelme, semmi másnak nincs! Csak annak, hogy a keresztségben, beletemetkeztünk Krisztusba, beleoltódtunk, vele együtt meghalunk, de vele együtt élni is fogunk, ahogy ezt a Szentírási szövegek, most is erővel közvetítették felénk. Élettel ajándékozza meg azokat, akik hisznek benne. Keresztségünk az a valóság, ami életem minden elemének, minden dimenziójának, minden kapcsolatának, minden vágyának, értelmet ad, mert Krisztus az! Ezért most, így is, megújítjuk, ha egyszerű formában is, keresztségi ígéretünket, s mint ahogyan hallottuk a szertartást megelőzően, a bevezető gondolatokban: mondjuk ki bátran, egymás felé is hitvallóan, egymást erősítően is, otthonainkban, családjainkban, betegségben is, félelemben is, esetlegesen reménytelenségben is,
ELLENE MONDOK MINDANNAK, AMI NEM KRISZTUS, MERT NINCS ÉRTELME! IGENT MONDOK MINDARRA, AMI KRISZTUS, MERT EZ AZ ÉLETEM!
Mondjuk ki erővel, mondjuk ki bátran, mondjuk ki meggyőződéssel, mondjuk bele a teremtett világba, mert ezzel is részesévé válunk annak, amit a lélekkel kapcsolatban kérünk: Áraszd ki lelkedet Istenünk, s megújítod a föld színét! Ez bennünk történik most, amikor bátran hitet teszünk Jézus Krisztusról, az Isten fiáról, a halottról, arról, aki életre támadt és bennünket is élettel ajándékoz meg.
A szentbeszédet követte a keresztségi fogadalmak megújítása. A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódott. A záró könyörgés után a főpásztor megáldotta a húsvéti eledeleket.
A szertartás befejezéseként a főpásztor áldott ünnepet kívánt a távollévőknek. Örömét fejezte ki, hogy így is ajándék volt, hogy a fizikai együttlét hiányában is teljes ünnepélyességgel tudták megünnepelni Jézus halálát és feltámadását. A feltámadás fénye átjárja a sötétséget, ez Jézus Krisztus fénye – mondta. Az elmaradt szertartás elemek, az elmaradt körmenet helyett azt kérte, hogy most az otthonlévők legyenek Krisztus-hordozók, ez az ünneplés adjon erőt, hogy a családokban, a lakókörnyezetben vigyék a Feltámadott tényét és erejét tovább.
Forrás, fotó: Veszprémi Főegyházmegye
