Kedd húsvét nyolcadában Dr. Csigi Péter káplán mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.
A Jézus Szíve Plébánia káplánja a reggel 7.00 órai szentmisén Rudyard Kipling A kertész című művét vonta párhuzamba János evangéliumával (Jn20,11-18). „A kertész című történet főszereplője a 20. század elején élő Hellen nevű asszony, egy nő, akinek nyitott könyv az élete; becsületes és tisztességes. De van egy bátyja, aki ennek az ellentéte, mindenféle zűrös ügyei vannak, amikor Indiában szolgál a gyarmatokon, egy viszonyba keveredik, amiből fia születik. Mielőtt a kisgyerek világra jön, ő elhalálozik egy lovas balesetben. Így Hellennek kell magához vennie a gyereket. Ő éppen Dél-Franciaországban tartózkodik egy gyógykezelésen, mégis magához veszi a kisgyermeket, mert úgy gondolja, mint legközelebbi családtagnak, neki kell gondolásodnia róla és risztességgel felnövelnie. Így, amikor meggyógyul, karján a kisfiúval érkezik vissza angliai otthonába és megmutatja mindenkinek, hogy a bátyjának a kisfiáról van szó” – mesélte Csigi Péter atya, majd tovább folytatta a történetet.
„Szoros viszony alakul ki az asszony és a kisgyermek között. Hellen úgy szereti, mintha saját fia volna, noha egyedülálló asszonyként él. A fiú olyan közel kerül a nőhöz, hogy legtöbbször mamának hívja, amikor négyszemközt vannak, de mások előtt nem nevezheti így. Aztán felcseperedik a fiú, és amikor elérkezik az egyetemre menetel ideje harcolnia kell az I. Világháborúban. Alig telik el egy hónap és egy csatában meghal. Akkor az asszony sok más anyához, özvegyhez hasonlóan útra kel, átkel a La Manche csatornán, hogy megkeresse a fiú sírját. Amikor elérkezik a katonai temetőhöz, nagyon zavarba jön. Mert bár kapott egy számot és egy betűt, hogy hol találja meg az unokaöccsének a sírját, a húszon egyezer fejfa között elveszik, nem boldogul. Viszont észreveszi, hogy az egyik sírnál ott ül egy férfi és egy palántát igazgat. Odamegy hozzá, mert azt gondolja, hogy ő a temető kertésze. Hellen megmutatja a céduláját, a férfi felegyenesedik, megmutatja a sírt, és amikor végez, a nő abban a hitben távozik, hogy a kertésszel beszélt.”
A történet elmesélése után Csigi atya a következő konklúziót vonta le. „Amikor Rudyard Kipling megírta az elbeszélést, maga is elveszítette a fiát az I. Világháborúban. Az író ebben a műben tudatosan utalt arra az evangéliumi szakaszra, amit ma hallottunk János evangéliumából (Jn 20,11-18). Mária Magdolna sírva látogat el Jézus sírjához, szembe találkozik a feltámadt Krisztussal, de azt gondolja, hogy a kertésszel beszél. Hellen is, amikor ellátogat a katonai temetőbe, azt hiszi, hogy a kertésszel beszél, de gondolhatjuk azt is, hogy Jézussal találkozik, hiszen a férfi olyan igazságra irányítja Hellen figyelmét, ami a kívülállók számára nem világos, mert meglátta Hellen szíve mélyén az anyai szeretetet, amivel gondoskodott a fiúról. De van ennek egy másik magyarázata is” – vélekedett a káplán és hozzátette, hogy a kertész egy olyan igazságra mutatott rá, amely mélyen eltemetve élt Hellen szívében. Mert bátyja története nem igaz, Hellen maga hozta világra a fiút és mutatta be az unokaöccseként, hogy megőrizze a saját becsületét és a fiút is megóvja.
„Hellen szíve mélyén tényleg anyai szeretettel szerette a fiút, amikor pedig a feltámadt Krisztussal találkozott a sírkertben, akkor az igazság tárult fel előtte.”
Később a szentbeszédben az atya kiemelte, amikor a feltámadt Krisztus megjelent a tanítványoknak, azok nem kitörő örömmel fogadták, hanem nyugtalansággal. Félelemmel és nyugtalansággal teltek el, de nem csak a helyzet rendkívülisége okán, hanem azért is, mert nekik is szembe kellett nézniük a saját múltjukkal, mindazzal, amit szerettek volna eltakarni és elrejteni. „A tanítványok bármennyire fogadkoztak, elárulták Jézust és megtagadták. Nem tudhatták, hogy Jézus most mit fog mondani, számon kéri-e őket. A tanítványok nyugtalanok voltak, mert talán szerettek volna megszabadulni az emlékeiktől. Viszont Jézus első szava a békesség volt, mert azért jött, hogy békességet hirdessen, nem azért, hogy megszégyenítse őket. Jézus arra hívja őket, nézzenek szembe azzal, kik is ők valójában. Így Krisztus által tapasztalták meg, milyen újjá születni.”
A Jézus Szíve Plébánia káplánja így folytatta a homíliát: „Talán sokunknak vannak olyan terhei, amiket magunkkal cipelünk, amit szeretnénk kitakarni, mert fáj, mert gyöngének bizonyultunk, mert megbántottak. Ezeket szeretnénk mélyre temetni és elzárni. Viszont, amikor eljön a feltámadt Krisztus, akkor ezekre emlékezetet minket, de nem azért, hogy sót hintsen a feltépett sebre, hanem azért, hogy meggyógyítsa azt. Krisztus arra hív, hogy bátran nézzük szembe azzal, ami vagyunk, hiszen Ő mindenestül szeret és elfogad bennünket a hibáinkkal, múltbéli sebeinkkel együtt” – zárta a homíliát Csigi atya, legvégül hozzátette, Krisztus rendet tesz azért, hogy a feltámadás, húsvét öröme ragyogja át az életünket. Krisztus hozzánk is a béke üzenetével érkezik.
„Krisztus a mi kertészünk, azért jön, hogy gondozzon bennünket és azért, hogy az igazságra vezessen bennünket, hiszen Ő maga az igazság és az igazság tesz szabaddá bennünket.”
Jn20,11-18
11Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. 12Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. 13Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat – felelte –, s nem tudom, hová tették.” 14E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. 15Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” 16Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. 17Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” 18Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”
