Húsvét második hetének hétfőjén Berecz Tibor atya, ifjúsági referens mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban. A szentmisét ez alkalommal is élőben közvetítettük a Pécsi Egyházmegye YouTube csatornáján és Facebook oldalán.

Berecz Tibor atya a szentmise kezdetekor köszöntötte a híveket, majd hangsúlyozta, hogy ezen a reggelen, amikor Nikodémus kérdését halljuk gondolkozzunk el azon, hogyan születhetünk újjá. Mi az, illetve ki az, aki újjá tud bennünket teremteni? Később a szentbeszédben is kiemelte, hogy a mai evangéliumban (Jn3,1-8) az újjászületésről olvasunk. „Mivel húsvét után vagyunk, nem nehéz belegondolni abba, milyen jó az újjászületés. Ezen túl hétfő van, egy új hét áll előttünk, új lendülettel állunk neki a munkának, illetve új reménnyel várjuk a járványhelyzet végét” – monda az ifjúsági referens.

04.20 2„Tudjuk, hogy lehet fiatalnak lenni és fiatalosnak lenni lélekben. Kerényi Lajos atya, ha eszünkbe jut, akkor el tudjuk képzelni, hogy milyen az, amikor valaki idős kora ellenér is fiatalos, mindig nyitott az újra és derűs. Tulajdonképpen az újjászületésnek a legmélyebb változatát éli meg, befogadja a Szentlelket. Mi is erre vagyunk meghívva” – folytatta a homíliát, majd felidézte a mai szentírási szakasz egyik fontos elemét. „Nikodémus elmegy Jézushoz, de éjszaka megy, mert fél attól, hogy mit fognak mondani a többiek, hiszen a főtanács tagja volt. Jézus pedig felkelti az érdeklődését; hogyan lehet újjászületni?”

Ehhez kapcsolódón Berecz atya megemlítette, hogy bár nyilvánvalóan van egy biológiai életünk, amely nem fog megfiatalodni, mégis mellette van egy lelki életünk is, szellemi, intellektuális életünk, ami megújulhat. „Nem vagyunk arra ítélve, hogy hanyatlóba legyen az életünk, mert meg tudunk újulni. Ennek a kulcsfontosságú lépését tesszük meg akkor, amikor csecsemőkorunkban megkeresztelnek. Ekkor a lelki éltünkben történik valami új, egy lendület, amit a Szentlélek ad, valami új jön létre, ami még nem volt."

"A szentségek felvételekor mindig új jön létre, az élet kibontakozik. Elsőáldozás után magunkhoz vehetjük az Úr Jézust, a szentgyónáskor a sérüléseinkre gyógyírt kapunk, a bérmáláskor pedig külön erőt ad az Istenkapcsolatunknak a Szentlélek. A házasságban a párok arra kapnak ajándékot, hogy a házas életet Isten jelenlététből, szeretetéből erőt merítve tudják újból és újból megélni. Míg a papság szentsége arra szolgál, hogy egy egész életen keresztül másokat szolgáljunk, másoknak vigyük el Jézust.” A szentség megemlítését követően az ifjúsági referens hangsúlyozta, sok más módja van annak, hogy megéljük, ahogy a Szentlélek éltet, serkent bennünket. Húsvét üzenete is ebből fakad, hogy tudatosítsuk magunkban: ha Krisztus feltámadt, akkor mi se a testünknek hódoljunk, illetve ne a testi életünk határozzon meg bennünket.

„Győzzön a lustaság felett a szorgalom, a félelmek felett a bátorság, a kényelem felett a másik ember felé történő kilépés. Győzzön a testiség felett a lelkiség.”

Végül a homília zárásakor az atya arra emlékeztetett, hogy Isten adta nekünk a testet is, de a mi döntésünk, hogy azt ki vezeti; a lelkünk vagy a testiségünk. „Arra hív minket Jézus, amikor Nikodémussal az újjászületésről beszél, hogy az életünk motorja a Szentlélek. Ezt az ajándékot kapjuk meg keresztényként. Szülessünk újjá minden nap a Szentlélek jelenlétében.”

Jn3,1-8

1Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos. 2Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten.” 3Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” 4Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék?” 5Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. 6Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. 7Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. 8A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.”

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség