Húsvét harmadik hetének hétfői napján, reggel 7.00 órakor Dr. Csigi Péter, a Jézus Szíve Plébánia káplánja mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.
Csigi Péter atya a homília elején más-más országokban jól ismert, bevett labdasportok közötti látszólagos hasonlóságokkal és gyakorlati különbségekkel szemléltette a mai elhangzott történetet az Apostolok Cselekedetiéből (ApCsel 6,8-15). „István diakónust hat társához hasonlóan kiválasztották arra, hogy segítsék az apostolokat, támogassák őket a szegények és az özvegyek szolgálatában és mindabban, amire a születő, Krisztust követő jeruzsálemi közösségnek szüksége volt. Istvánt azonban a főtanács elé idézték, bevádolták azzal, hogy a jeruzsálemi templom ellen lázítja az embereket. István felismerte, hogy helyt kell állni ebben a helyzetben. Bár a hamis vádaskodásokkal szemben egyszerűen mondhatta volna, hogy ez rágalom, de ő látta, hogy ez a helyzet egyedülálló lehetőség, hiszen a főtanács előtt beszélhet Jézusról. Mégsem ezt az utat választja. Az Apostolok Cselekedeteinek hetedik fejezetében Istvánnak egy nagyszabású beszédét olvashatjuk, ami olyan hosszú, hogy a szentmisén nem is hangzik el, csak az utolsó szakasza” – mondta az atya, és mindenkit arra bátorított, hogy olvassa el otthon ezt a bibliai szakaszt (ApCsel 7). Ebben az epizódban István eljut egy logikus válaszhoz, miszerint, ami Jézusba történt az szükségszerű és Isten akarat szerint való volt.
Amikor István diakónus szembesül a hamis vádakkal, amikor próbatétel elé áll, felidézi Isten történetét, amelynek a végén Ő maga áll, míg a történet tengelyén Jézus van.
„István szemlélteti, hogy rajta keresztül Isten közel jött hozzánk és mindenki számára megváltást hoz. Mi is, minden szentmise alkalmával felidézzük, hogy Jézus megváltott minket, az egész életére gondolunk és megpróbáljuk magunkat is elhelyezni ebben a történetben, mert a végállomás mi vagyunk.
A gondosan felépített történet végpontján én állok, aki meghallgattam az evangéliumot, aki csatlakozott a közösséghez, amelyet az Ő szeretete gyűjt össze” – magyarázta a káplán, majd utalt arra, hogy éppen ezért a mai szentmisében egy ritkábban hallott Eucharisztikus imádságot fog mondani, mert ez segíthet abban, hogy a teremtéstől kezdve végiggondoljuk az üdvösségtörténet legfontosabb állomásait. Valamint azért, hogy megemlékezzünk Krisztusról és ezáltal jelenvalóvá váljon az a hit, ami visszaemlékezik Isten nagy tetteire, elérkezik a jelenhez, és megmutatja számunkra, hogy mi lesz a történet végső kifutása.
„Keressük a magyarázatot, a miérteket; hogyan tovább ebből a rendkívüli állapotból. Ilyenkor jó visszatekinteni, hogy mi az, ami ide vezetett minket. Isten a teremtéstől kezdve a szövetség számtalan állomásán át, Krisztus művén keresztül, hogyan vezetett ide engem és a családtagjaimat, a várost, ahol élek, a világot, aminek részese vagyunk. Ha felidézzük Isten nagy műveit, irgalmasságát és szeretetét, akkor abban Krisztust ismerjük fel. Azt a Krisztust, aki a történet tengelye, kulcsa, miértje és válasza. Ő ad magyarázatot a kérdéseinkre, mert a feltámadással nincs vége a történetnek” – hangzott el a homíliában, amit a káplán a következő mondatokkal zárta.
„István diakónus ebből merített erőt, amikor kivégezték. Életének központja, az ő történetének a tengelye, kérdéseinek válasza Jézus Krisztus volt. Bennünket is arra tanít, hogy figyeljünk erre, találjunk rá Jézusra, aki az élet számunkra.”
Jn6,22-29
22Másnap a tó túlsó oldalán maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott, s hogy Jézus nem szállt tanítványaival bárkába, a tanítványok csak maguk indultak el. 23Közben több bárka érkezett Tibériásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették. 24Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, s tanítványai sem, bárkába szálltak és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. 25Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, hogy kerültél ide?” 26„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. 27De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot.” 28Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?” 29„Az tetszik Istennek – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
