Április 29. Sienai Szent Katalin emléknapja. A Misztikus levelek szerzőjére Lucetta Scaraffia, a római La Sapienza egyetem oktatója, több katolikus lap állandó publicistája írásával emlékezünk.

Ezeknek a leveleknek az olvasása spirituális és történelmi szempontból is megrendítő. Főként azért, mert megvilágít két, Sienai Katalinról elterjedt, egymásnak ellentmondó közhelyet. Egyrészt a katolikusoknak azon meggyőződését, hogy nem volt saját egyénisége, hanem csak az Isten által diktált szavakat ismételte, másrészt azt, a laikusok körében népszerű nézetet, hogy mentális betegségben szenvedett.

A katolikus hagyományban évszázadokon keresztül az Isten szócsövének tekintették Katalint, akit éppen tudatlansága miatt választott ki az Úr, mintegy az egyházi hierarchia kritikájaként. Katalin vádjai – amelyek ma sem tűnnek túl távolinak és szélsőségesnek – azt a problémát vetik fel, hogy hogyan tehet szemrehányást egy egyszerű nő, egy kelmefestő tudatlan lánya a legmagasabb egyházi tisztséget viselő papoknak. Ez az ellentmondás kizárólag úgy oldható fel, ha kétségbe vonjuk önálló identitását, nem fogadjuk el gondolkodó lényként való létezését. Leveleinek olvasása azonban rögtön felfedi, hogy ez nem igaz: Katalin, a megvilágosodott Katalin azt is látja, amit mások nem képesek látni, azt is érti, amit sokan nem akarnak megérteni.
Ő az a fiatal, bátor lány, aki nem törődik a hatalmi viszonyokkal, aki magasztalja Istent megváltó művéért. Nem egy súlytalan személyiség, aki kizárólag azért beszél, hogy megismételje a hozzá az égből érkező szavakat. Egy olyan lány, akinek van bátorsága számtalanszor kimondani: „akarom”.

VI. Pál pápa, amikor Katalint az Egyház doktorává avatta, már hozzájárult ennek a félreértésnek az eloszlatásához, előtérbe helyezve leveleinek szellemi és lelki jelentőségét. Van azonban egy másik, újabb, megcáfolandó téves értelmezés is, amely szerint Katalin egy anorexiás, mentális beteg volt, aki rendellenességeit vallásos köntösbe öltöztette. Elég elolvasni azonban mélyértelmű szavait, hogy megértsük: azok mögött az igazság bátor és állhatatos keresése van, egy félelmek és bizonytalanságok nélkül megtett személyes út, amely az önmagunkban felfedezett isteni jelenlétre vezet. Ennek következményeként pedig bátor öntudattal kell vállalni azt a felelősséget, amely a felfedezéssel jár. Katalin leveleit sokan úgy definiálták, mint a kereszténység szeretet-kódexe, de valójában nem csupán ennyiről van szó: egy fiatal nő spirituális kalandjáról tesznek tanúbizonyságot, bátorságáról, tisztánlátásáról, józanságáról, és arról a meggyőződéséről, hogy a szeretet önmagában nem elég, „az üdvözüléshez ismeretre is szükség van, hiszen minden erény a tudásból ered”.

Forrás: archívum

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség