Május 6-án Savio Szent Dominikra emlékezünk, arra a mindössze 14 évet élt fiúra, aki Bosco Szent János tanítványa volt és a ministránsok, énekkarosok és várandós édesanyák védőszentje.

Dominik 1842. április 2-án született Riva falujában, a torinói egyházmegye szélén. Tíz testvér közül ő volt a második fia a kovácsként dolgozó Carlo Gaiato-nak és Brigida-nak, aki varrónőként kereste kenyerét. A kis Dominikot még a születése napján megkeresztelték a rivai Assunta templomban. 1843 végén a család Murialdo-ba költözött, egy Castelnuovo d’Asti nevű faluba. Itt kezdte meg 1848-ban Dominik az iskolát, és hét esztendősen a város plébániatemplomában járult elsőáldozáshoz. Erre az alkalomra naplójában nagyon konkrét élettervet és célt fogalmazott meg a következő szavakkal:

"Gyakran járulok a szentgyónáshoz és a szentáldozáshoz, ahogyan lelkiatyám megengedi. Vasár- és ünnepnapokat megszentelem. Legjobb barátaim Jézus és Mária lesznek. Inkább meghalok, mintsem halálosan vétkezzem!”

"Én vagyok a posztó, ön a szabó: készítsen belőlem szép ruhát az Úrnak!”- mondta Dominik leendő mesterének.  12 éves korában találkozott Don Boscóval, akit megdöbbentett a kisfiú érett viselkedése és beszéde. Dominik lelkiatyjává választotta Bosco Jánost, „iskolájában” hamar megtanult uralkodni a saját szeszélyein és egyre figyelmesebbé vált mások igényeire. Alázatos, derűs és nyugodt természetű gyermek volt, szorgalmasan tanult, és amiben tudta, segítette társait: a katekizmus tanításával, betegek látogatásával, a veszekedések lecsillapításával.

1856-ban, a nyári hónapokban kitört a kolera: az egészséges családok otthon barikádolták el magukat, elutasítva minden más emberrel való kapcsolatot. Aki a betegséget elkapta, gyakorlatilag teljesen magára hagyva halt meg. Don Bosco azt tervezte, hogy összehívja ötszáz tanítványát, és felkéri a legbátrabbakat, hogy menjenek vele a betegeket segíteni. Az idősebb fiúk közül, Savio Dominikkal az élen, negyvennégy azonnal önként jelentkezett. Amikor végül Dominik is megbetegedett, visszatért a családjához Mondonio-ba, ahol szülei karjaiban halt meg 1857. március 9-én. Utolsó szavait anyjának suttogta: „Viszontlátásra a mennyországban!”.

XII. Pius pápa 1933-ban boldoggá, majd 1954-ben szentté avatta. Sírját a torinói bazilikában őrzik.

Forrás, fotó: ilvaloreitaliano.it

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség