Május 6-án Savio Szent Dominikra emlékezünk, arra a mindössze 14 évet élt fiúra, aki Bosco Szent János tanítványa volt és a ministránsok, énekkarosok és várandós édesanyák védőszentje.
Dominik 1842. április 2-án született Riva falujában, a torinói egyházmegye szélén. Tíz testvér közül ő volt a második fia a kovácsként dolgozó Carlo Gaiato-nak és Brigida-nak, aki varrónőként kereste kenyerét. A kis Dominikot még a születése napján megkeresztelték a rivai Assunta templomban. 1843 végén a család Murialdo-ba költözött, egy Castelnuovo d’Asti nevű faluba. Itt kezdte meg 1848-ban Dominik az iskolát, és hét esztendősen a város plébániatemplomában járult elsőáldozáshoz. Erre az alkalomra naplójában nagyon konkrét élettervet és célt fogalmazott meg a következő szavakkal:
"Gyakran járulok a szentgyónáshoz és a szentáldozáshoz, ahogyan lelkiatyám megengedi. Vasár- és ünnepnapokat megszentelem. Legjobb barátaim Jézus és Mária lesznek. Inkább meghalok, mintsem halálosan vétkezzem!”
"Én vagyok a posztó, ön a szabó: készítsen belőlem szép ruhát az Úrnak!”- mondta Dominik leendő mesterének. 12 éves korában találkozott Don Boscóval, akit megdöbbentett a kisfiú érett viselkedése és beszéde. Dominik lelkiatyjává választotta Bosco Jánost, „iskolájában” hamar megtanult uralkodni a saját szeszélyein és egyre figyelmesebbé vált mások igényeire. Alázatos, derűs és nyugodt természetű gyermek volt, szorgalmasan tanult, és amiben tudta, segítette társait: a katekizmus tanításával, betegek látogatásával, a veszekedések lecsillapításával.
1856-ban, a nyári hónapokban kitört a kolera: az egészséges családok otthon barikádolták el magukat, elutasítva minden más emberrel való kapcsolatot. Aki a betegséget elkapta, gyakorlatilag teljesen magára hagyva halt meg. Don Bosco azt tervezte, hogy összehívja ötszáz tanítványát, és felkéri a legbátrabbakat, hogy menjenek vele a betegeket segíteni. Az idősebb fiúk közül, Savio Dominikkal az élen, negyvennégy azonnal önként jelentkezett. Amikor végül Dominik is megbetegedett, visszatért a családjához Mondonio-ba, ahol szülei karjaiban halt meg 1857. március 9-én. Utolsó szavait anyjának suttogta: „Viszontlátásra a mennyországban!”.
XII. Pius pápa 1933-ban boldoggá, majd 1954-ben szentté avatta. Sírját a torinói bazilikában őrzik.
Forrás, fotó: ilvaloreitaliano.it
