Húsvét hatodik hetének szombati napján, Boldog Apor Vilmosra emlékezve Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

A reggel 7.00 órai szentmise kezdetekor Nagy Norbert atya emlékeztetett, hogy a mai napon Apor Vilmos püspökre emlékezünk, aki jó pásztorként Jézus nyomába lépett és most előttünk jár, megmutatja az élet útját, és haza vezet az Atyához. „Mennybemenetel ünnepe előtt vagyunk, elmúlt a negyven nap, Jézus haza vezet az Atyához” – mondta, később pedig így kezdte a homíliát: „Jézus a jó pásztor, életét adja a nyájért, értünk. A szülő is életét adja a gyermekéért, így tekintsünk magunkra úgy, mint akinek életeket adtak, életkert adnak nekünk.”

„Örök életet kaptunk az Atyától, bár itt van a földi élet, ami nagyon törékeny, féltjük, óvjuk, hogy elveszítjük, olykor rettegünk miatta, mert a félelem nagy úr, elveszi az életet!”

A plébános a szent beszédben megjegyezte azt is, hogy Egyházunk szívesen gondol azokra a hősökre, akik megvédik a nyájat, a gyengét és a kicsinyt a hatalom erejétől, a kiszolgáltatottságtól. Majd az atya kérdésekkel hívta fel a figyelmet a közelgő ünnepre, pünkösdre. „Jézus mégis arra tanít, hogy örök életet ad, hogy ne féljünk a haláltól, mert az élet kapuja. Ezt ünnepeljük húsvét idején, ezt szemléljük Jézusban: hogy lesz az élet kapuja? Hogy győzi le a halált? Hogy válik áldozattá? Olykor ezt nem értjük, mert nem látjuk, de amikor odafordulunk valakihez, akit szeretünk, akkor megértjük. A célunk, hogy lelki életet adjunk, ne csak túléljünk. Ezt szemléljük a Szentlélek eljövetelében, ebben születünk újjá, hogy az örök élet reményét felmutassuk, tápláljuk és hívjuk az embereket az örök életre amiért, ha kell, életünket adjuk” – magyarázta Nagy Norbert atya, végül a következő gondolattal zárta a homíliát: „A magunk erejéből félünk, viszont a szeretet erejéből készek vagyunk életünket adni. Ehhez kérjük a Szentlelket, hogy töltsön el az örök élet felől jövő erővel.”

Jn 16,23b-28

23Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek. 24Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen. 25Ezeket képekben mondtam el nektek. De elérkezik az óra, amikor már nem beszélek képekben, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát. 26Azon a napon majd a nevemben kértek, s nem mondom azt nektek, hogy kérem értetek az Atyát, 27mert az Atya maga is szeret titeket, mivel ti is szerettetek, és hittétek, hogy az Atyától jöttem. 28Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához.”

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség