Pünkösd utáni hétfőn, az Egyház Anyjának emléknapján, reggel 7.00 órakor Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

Berecz Tibor atya az ünnepi szentmisét a Pécsi Egyházmegyéért ajánlotta fel és az egyházmegye területén élő összes emberért, hogy eljussanak a célhoz, amelyhez zarándokolnak, és amelyen velük van Mária.

„Amikor a pünkösdről szóló ábrázolásokat szemléljük, feltűnik, hogy az apostolok kara kellős közepén ott van Mária, Jézus anyja, aki együtt imádkozott a jelenlévő személyekkel és ez azt jelenti, hogy mindannyiunkkal együtt várja a Szentlélek eljövetelét” – elmélkedett az ifjúsági referens, majd János apostol és Márai kapcsolatát hangsúlyozta. „János apostoltól megkapta hagyatékba Jézustól, hogy vigyázzon Máriára, míg Máriára rábízta a tanítványát, de ezzel nem csak két embert bízott egymásra. Ez meghatározó számunkra, hiszen arra figyelmeztet, hogy nem csak a földi életben élvezhetjük Mária társaságát, hanem az örök életben is, folyamatosan.”

Berecz atya megemlítette azt is, amikor Jézus felment a mennybe, megígérte, hogy velünk marad, emellett odaadta édesanyját. „Az evangélium nem csordul túl a Máriáról szóló leírásoktól, mégis minden fontos történésnél ott van. Az Egyház kezdetektől fogva fontosnak tartotta, hogy emlékezzünk Máriára, el ne feledkezzünk róla, hiszen itt van velünk. Mária velünk együtt járja az utat, és mint egy édesanya figyeli gyermekét, az Egyházat.”

Majd az atya kitért arra, hogy a mai emléknap kapcsán meg kell említeni, hogy az Egyház maga is anya. „Magyar nyelvünk nagyon szépen fejezi ki: Anyaszentegyház! Képletesen azt szoktuk mondani, hogy az Egyház a keresztség által szüli a gyermekeket az isteni életre, és nem csak megszüli, de kísér is, persze ehhez hozzá kell tennünk a saját erőfeszítéseinket.”

Végül az ifjúsági referens a következőképp zárta a homíliát: „Jézus meghagyta nekünk Máriát, hogy járja velünk az utunkat, mint az Egyház anyja. Mária hozta világra Jézust és ő segít, hogy világra jöjjön a misztikus testében Krisztus Egyháza. Járjuk tehát Jézussal és  Máriával életünk útját az örök haza felé!”

Mk12,1-12

1Ezután példabeszédekben kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, s körülvette sövénnyel, sajtót ásott benne s tornyot is épített. Majd bérbe adta szőlőműveseknek, és elment idegenbe. 2Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőművesekhez szolgáját, hogy szedje be a neki járó részt a szőlő terméséből. 3Ezek elfogták, összeverték, és üres kézzel elzavarták. 4Egy másik szolgát küldött hát oda hozzájuk, ennek betörték a fejét és szidták-gyalázták. 5Küldött egy harmadik szolgát is. Ezt megölték. S még több más szolgát küldött, ezek közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. 6Már csak egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Utoljára őt küldte el hozzájuk. Azt gondolta: Fiamat csak megbecsülik! 7De a szőlőmunkások így biztatták egymást: Ez az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz öröksége! 8Nekiestek hát, megölték és kidobták a szőlőből. 9Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, megöli a szőlőműveseket, és másoknak adja ki a szőlőt. 10Nem olvastátok az Írást: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. 11Az Úr tette azzá, s csodálatos a szemünkben?” 12Erre el akarták fogni, de féltek a tömegtől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták, elmentek onnan.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség