Szent Antal 1195-ben született Portugáliában Buglione Fernando néven.
Gyermek korától kezdve a szerzetesi életre készült, fiatalon belépett az ágostonosok rendjébe. 1220-ban pappá szentelik, majd néhány misszionárius ferences testvérrel történt sorsdöntő találkozás hatására, Fernando felvételét kérte Szent Ferenc rendjébe, ahol nevét Antalra változtatta. Pár hónappal később ő maga is útra kelt Marokkó felé, hogy ott prédikáljon és terjessze Jézus örömhírét. Küldetése nem járt sikerrel, egy betegség visszafordulásra kényszerítette, ráadásul a hazaúton hajótörést szenvedett, gyógyulásáig Szicíliában kellett maradnia.
1221-ben részt vett Assisiben a ferences rend általános káptalanján, majd a következő évben Észak-Itáliában folytatta megkezdett prédikációs munkáját. Kitűnő szónoklatainak híre hamar elterjedt, olyannyira, hogy1223-ban felkérték, tanítson teológiát Bolognában.
Valószínűleg 1224 és 1226 között Franciaországban teljesített missziós szolgálatot. Prédikált Limonges-ban és Arles-ban, prédikátori képességei, hatalmas teológiai ismerete és a beszédeit kísérő csodálatos események egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy hírneve az egész világon szárnyra kelt. 1227-ben minden bizonnyal visszatért Assisibe az újabb általános káptalanra, majd Észak-Itália tartományfőnöke lett 1230-ig.
Szent Antal Páduában
Elöljárói szerepe sok utazással járt, Páduában először 1229 és 1230 között, néhány hónapig tartózkodott. Ebben az időszakban írta a "Sermones" c. művét, mely vasárnapi szentbeszédeinek gyűjteménye. Másodszor 1230-ban tért vissza a városba, ahol 1231-ig maradt. Szentbeszédei egyre nagyobb tömeget vonzottak a Santa Maria Mater Domini kis templomába, ahol Antal naponta misézett. Figyelmét nem kerülték el a város problémái, gyakran felemelte szavát a leggyengébbek, a társadalom peremére szorult emberek érdekében.
1231-ben a beavatkozása a Páduában hatályban lévő, a fizetésképtelen adósokat sújtó rendkívül szigorú törvény enyhítéséhez vezetett. A várostól tíz km-re északra fekvő Camposampiero kolostorában pihente ki az 1231-es nagyböjt fáradalmait, amikor egy nap rosszul lett, és azt kérte rendtársaitól, hogy vigyék vissza Páduába. 1231 június 13-án, pénteken, a város kapujánál, a Santuario dell'Arcella közelében halt meg.
Rendkívüli népszerűségének, az emberek szeretetének, és az életét kísérő számtalan csodának köszönhetően, Antalt 1232 májusában, kevesebb mint egy évvel halálát követően, szentnek nyilvánították.
Ugyanebben az évben megkezdődött a neki szentelt grandiózus bazilika építése. 1946-ban szónoki képességei és teológiai ismeretei elismeréseként az "egyetemes egyház doktora" - Evangelicus doktor - címet kapta.
