Évközi idő tizenegyedik hetének szerdáján, reggel 7.00 órakor Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

„Mindannyian vágyunk arra, hogy a munkánkat elismerjék, hogy annak, amit teszünk, meglegyen a jutalma, akár pénzbeli, akár sikerbeli, akár a megbecsülés tekintetében” – ezzel a gondolattal kezdte a szerda reggeli szentmisén mondott homíliát Berecz Tibor ifjúsági referens. Később hozzátette, erősen él bennünk az elismerés utáni vágyakozás, szeretnénk, ha megtérülne a munkánkba fektetett energiánk, de felmerül a kérdés, hogy végső soron kitől várjuk ezt az elismerést? Erre hívja fel a figyelmünket a mai evangéliumi szakasz. (Mt 6,1-18)

„A mai bibliai szakasz arra hív, hogy vegyük észre, köszönjük meg, dicsérjük meg a hozzánk közelálló emberek munkáját, legyünk elismerőek másokkal szemben, míg a saját vonatkozásunkban arra irányít, hogy tisztítsuk meg a motivációnkat!

Kérdezzük meg magunktól, mire vágyunk: hogy szeressenek, hogy megkapjunk valamit, esetleg nagyobb fizetésre? Majd ezt a kérdést is tegyük fel: mindaz, amire vágyom, megkaphatom Istentől, vágyom Isten elismerésére? S innen kiindulva a Szentlélekkel együtt kérjük, hogy a Jó Isten tisztítsa meg motivációnkat és erősítsen meg, hogy elviseljük azt is, amikor nem kapunk visszajelzést, amikor a tettünk pusztába kiáltó szónak mutatkozik” – mondta az ifjúsági referens, végül arra hívott, hogy gondoljuk át: a mellettünk lévő emberek közül kinek van szüksége elismerésre, figyelemre, arra, hogy vigaszt nyújtsunk számára. Magunk tekintetében pedig kérjük, hogy mélyebben tudjunk ráhagyatkozni Istenre!

Mt 6,1-18

1Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. 2Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. 3Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. 4Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. 5Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. 6Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

7Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! 8Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek. 9Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, 10jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. 11Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, 12s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. 13És ne vigy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól. 14Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. 15De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket. 16Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. 17Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, 18hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség