Évközi idő tizenkettedik hétének szerdáján, Keresztelő Szent János születésének ünnepén Nyúl Viktor pasztorális helynök atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.
„A világ első katolikus templomára, a római lateráni bazilikára, ha feltekintünk, már messziről csodálhatjuk a Jézus Krisztus szobrot, amint Ő megáldja a világot. De emellett több szobrot is láthatunk, Krisztus egyik oldalán János evangélistát, másik oldalán pedig Keresztelő Szent Jánost, akit a mai napon ünneplünk” – így kezdte a szerda reggeli szentmise homíliáját Nyúl Viktor atya, majd megemlítette, hogy egykor sokat vizsgálva a már említett szobrot, maga is sokat tűnődött Keresztelő Szent János küldetésén. Ezt követően a pasztorális helynök atya arról elmélkedett, amire a mai napon tanít minket az Úr. „Az evangéliumban (Lk 1,57-66) ezt olvassuk: »Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. Amikor a szomszédok és rokonok meghallották, hogy milyen nagyra méltatta az Úr irgalmában, vele örültek.« (Lk 1,57-58) Tehát Keresztelő Szent János születése az irgalmas Istent hirdeti. Ferenc pápa azt tanítja, hogy irgalom az, amikor megrendülünk a másik ember fájdalmát, nyomorát látva és lehetőség szerint elindulunk felé, hogy segítsünk rajta. Isten is megrendült Erzsébet és Zakariás fájdalmát látva, akiknek nem született gyermekük, ezért megkönyörült rajtuk és idős korukban egy gyermekkel ajándékozta meg őket.
Így Keresztelő Szent János a létével Isten irgalmát hirdeti, a küldetése pedig arra bátorít, hogy mi is vegyük észre, Isten irgalmas hozzánk, mindig megrendül a fájdalmunkat látva és gyengéd irgalommal ölel át minket, hogy felemeljen, gyógyítson, illetve megvigasztaljon. Ezért legyünk mi is érzékenyek a másik ember iránt és tudjunk elindulni felé, segíteni rajta.”
A szentbeszédet folytatva Nyúl Viktor atya a név jelentőségét hangsúlyozta. „A nyolcadik napon elmentek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni. De az anyja tiltakozott: »Nem, hanem Jánosnak kell hívni.« (Lk 1,59-60) A pasztorális helynök atya az evangéliumi szakasszal kapcsolatban elmondta, János azért kapta a nevét, mert egy angyal ezt kérte, és ez kifejezi Erzsébet, valamint Zakariás hűségét, vagyis azt, hogy hisznek Istenben. „A név arra is utal, hogy Keresztelő Szent János személyes kapcsolatban áll Istennel, hiszen az Úr nevén szólítja őt, ahogy Izaiás könyvében is olvassuk: »Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított.« (Iz, 49,1) Vagyis a név azt fejezi ki, hogy az Úr meghívta Jánost egy küldetésre” – mondta, majd ehhez a gondolathoz kapcsolódóan XVI. Benedek pápa szavait idézte: Isten mindenható, Ő mindannyiunkat személyesen ismer, mindannyiunkat személyesen nevünkön szólít. Ugyanis a név kifejezi, hogy minden személy egyszeri, csodálatos ajándék és érték, mert mi, emberek nem egy kód vagyunk, hanem személyek, akikben Istennek kedve telik.
„Keresztelő Szent János ünnepe arra hív, hogy mi is tudjuk ünnepelni emberi méltóságunkat, hogy nevünk van, hogy megszólíthatóak vagyunk és mi is megszólíthatjuk Istent, aki egy küldetésre hív!” – jelentette ki az atya, aki végül a homília zárásaként elmondta, ahogy Zakariás dicsőíti Istent (vö. Lk 5,68), úgy magasztaljuk mi is és adjunk hálát. Ahogy Ferenc pápa fogalmaz, a hála, a dicsőítés megfiatalítja a szívet, de az önsajnálat bezárja.
„Ma szemléljük Keresztelő Szent Jánost, aki arra hív, hogy emlékezzünk rá, Isten bennünket is nevünkön szólít, bennünket is egy küldetésre hív. Ne feledjük el nap mint nap kimondani ezt a szót Istennek: köszönöm. Legyünk mi is az Úr barátai, ahogy Keresztelő Szent János is az volt!”
Lk1,57-66,80
57Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. 58Amikor a szomszédok és rokonok meghallották, hogy milyen nagyra méltatta az Úr irgalmában, vele örültek. 59A nyolcadik napon elmentek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni. 60De az anyja tiltakozott: „Nem, hanem Jánosnak kell hívni.” 61Így válaszoltak neki: „Nincs rokonságodban senki, akit így hívnának.” 62Aztán intettek az apának, minek akarja, hogy elnevezzék. 63Az írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János az ő neve.” Mindnyájan csodálkoztak. 64Neki pedig nyomban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. 65A szomszédokat mind elfogta a félelem, és Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. 66Akik csak hallották, szívükbe vésték s mondták: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” Mert az Úr keze volt vele. 67Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: 68„Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. 69Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. 70Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: 71megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, 72hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. 73Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, 74hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, 75szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján. 76Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, 77hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, 78Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, 79hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” 80A gyermek nőtt, erősödött lélekben, és mindaddig a pusztában élt, míg Izrael előtt föl nem lépett.
