Augusztus 23-án, vasárnap alapításának 1011. évfordulóját ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. Az egyháztörténeti alkalom lelkületét a szentmise alatt az olajszentelés emelte, akárcsak a jubiláló atyák fogadalommegújítása.

„Óriási ajándék, hogy ismerhetjük az Egyházat, tagjai lehetünk és felismerhetjük benne Isten jóságát, az ember méltóságát, valamint saját szolgálatunk erejét!” – ezzel a kijelentéssel köszöntötte Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a Pécsi Egyházmegye 1011 éves fennállását ünneplő papokat, köztük felszentelésük 25-; 40-; 50-; 55-; és 60. évfordulójára emlékező atyákat, valamint a jelenlévő és az online közvetítés által csatlakozó hívőközösséget. A hagyományos ünnep idén több tekinteten is eltért a korábbi évek szokásaitól, a jubiláló papok fogadalommegújítása mellett ugyanis ez alkalommal került sor a krizmaszentelésre. A 18.00 órai szentmise kezdetekor a főpásztor hangsúlyozta, mivel a pandémia idején, nagycsütörtökön nem volt lehetőség az olajszentelésre, ezért jelen ünnep során tartják a szertartást. Majd főtisztelendő érsek atya a homíliában Isten és ember közötti szövetséggel kapcsolatban kiemelte, mindannyiunkat arra hív az Úr, hogy felismerjük méltóságunkat, felemeljük tekintetünket és örömmel éljük életünket, dicsőítve az Atyát!

„A mai ünnepen Jézus azt kérdezi, ki Ő számunkra? (vö. Mt 16,15) Ez a személyes, megkerülhetetlen kérdés olyan választ kíván, amellyel teljesen egyek vagyunk.

Ugyanis mindennapi életünkben is tapasztaljuk, hogy jól vélekedünk arról az embertársunkról, akit igaznak tartunk, akire példaként tekintünk, és ennek megfelelően bánunk vele, viszont, amikor valakiről azt gondoljuk, hogy nem hűséges, nem tisztességes, akkor megtörik a bizalmunk és ennek megfelelően viselkedünk, miközben távolságot tartunk. Ezért Jézus kérdésére is egyedül az fogadható el, amiben teljes valónk benne van, amiben már nincs ott a múlt és a jövő fontolgatása, hanem csak a teljes valónk” – mondta a főpásztor, majd hozzátette, a hiteles válasz a döntéseinkben, a vágyainkban mutatkozik meg. Isten és ember közötti dinamikus párbeszédben az Úr válasza: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat.” (Mt 16,18) Ez a szikla Isten irgalma és bizonyossága. Isten hűséggel van jelen életünkben, megrendíthetetlenül, fogyhatatlanul, akár a szikla, ami mindig ott áll, történjen bármi, belekapaszkodhatunk. Dr. Udvardy György érsek, apostoli kormányzó folytatva a homíliát, az evangéliumi részlet kapcsán megjegyezte, ennek a kijelentésnek köszönhető, hogy elérkezett hozzánk az üdvösség jó híre, így alkalmas időben, 1011 évvel ezelőtt az Egyház elérkezettnek látta, hogy megalapítsa a Pécsi Egyházmegyét, amely az itt élő emberek üdvösségét szolgálja és késszé teszi a lelkeket, hogy felismerjük Krisztusban az üdvözítőnket, így életünket ennek megfelelően alakítsuk.

 PEM2978

Hangsúlyozta, ezen a szentmisén azt ünnepli a Pécsi Egyházmegye, hogy az itt élő embereknek, nekünk 1011 éve nincs miért kételkednünk, nincs miért bizonytalannak lennünk, mert Krisztus mindig jelen van az életünkben, ahogy a tanításai által a szentségekben. „Amikor a Pécsi Egyházmegye papságával kérjük az Úr áldását a felszentelendő olajra, azt kérjük, hogy az Isteni élet hatékony jelként működjön azokon az életfordulókon, amikor különös módon is szükséges megerősíteni hitvallásunkat, elköteleződésünket az Egyház felé. Mert nem másból, mint a szentségek erejéből akarunk élni, ahol elköteleződünk Krisztus mellett. (…) Ünnepeljük most a szent olajban az Egyház szentségeit, a Pécsi Egyházmegye papjait, akik napról napra szolgálnak, tanítanak, akik viszik a szent kenet illatát, hogy gyógyítsa, bátorítsa, erősítse és megújítsa lelkünket. Ünnepeljük a papokat, akik a felszentelésből fakadó erővel jelen vannak az életünkben. Most van mód megköszönni a Pécsi Egyházmegye papjainak a szolgálatát, ahogy csendes imával készülnek, hogy az Urat szolgálják, ahogy az igazságért küzdenek, ahogy testvéri közösségben élnek, ahogy példát adnak a világ számára a Krisztus-ismeretről és az Istenszolgálat öröméről!”

Végül főtisztelendő érsek atya újból felidézte az évközi 21. vasárnap evangéliumi részletének szavait: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” (Mt 16,16) – hangzott el a kérdés, amelyre a következő válasz érkezett. „Istenismeretünk biztos, stabil, dinamikus, és ebben a hitvallásban ezt a döntését fogalmazzuk meg: hiszek az Ő Egyházában, az itt megjelenő helyi Egyházban, abban, hogy a szentségeknek, a tanításnak a teljességével találkozunk! Legyünk hálásak egyházmegyénkért és azért, hogy meghívást kaptunk az életre! A kérdés Jézus részéről mindennap elhangzik, így a mi hitvallásunknak is el kell hangoznia mindennap.”

Fotó: VN

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség