A Laudato si enciklika üzenetének fényében tartott a Pécsi Egyházmegye Pasztorációs Irodája képzést áldoztatók és igeliturgia-tartók részére.

Szeptember 5-én közel 100 résztvevővel zajlott a szokásos, áldoztatóknak és igeliturgiát tartóknak szánt képzés és találkozó a Magtár Látogatóközpontban. Az esemény rendkívüliségét maga a téma adta, hiszen Ferenc pápa 2015-ben publikált teremtésvédelmi dokumentuma, a Laudato si került terítékre.

A képzési nap fő előadója Szép Attila püspöki irodaigazgató volt, aki a szóban forgó enciklikát mutatta be.  Előadásában a környezetvédelem globális szintéren zajló helyzetét mutatta be. Ismertette a Földünket veszélyeztető és aggasztó jelenségeket, amellyel kapcsolatban bemutatta az Egyház válaszát. Végezetül pedig az evangéliumban elhangzó „Mit tegyünk hát, testvérek?” kérdéssel élve, a környezetvédelmet segítő törekvéseket sorolta fel Ferenc pápa dokumentumának tükrében.

Az irodaigazgató atya hangsúlyozta, hogy az egyház tanításának megfogalmazásakor, jelen esetben is tudósok és szakemberek kutatásait veszik alapul a mindenkori pápák és főpásztorok. A Laudato si kapcsán a keletkezési körülményekre hívta fel a figyelmet: „A dokumentum mint egy jelenséget figyeli a környezetet, amiben élünk. Először megvizsgálta a természeti jelenségeket, most pedig koncentrál arra, hogy a társadalomban miket lehet észlelni. Azt látjuk, hogy a fogyasztás nagyon fontos számunkra, szinte ez pörget mindent, ez tűnik a legfontosabbnak, mert a gazdaságra, az általános jómódra kihatással van. Sok mindennel összefügg. De ugyanakkor látja az emberi viselkedésben megjelenő pazarlást is. A fejlett országok, akik mi vagyunk, még akkor is, ha vannak olyanok, akik előrébb járnak a jómódban, tehát a mi fogyasztási szintünk sem fenntartható. Sokkal többet fogyasztunk el, használunk el a Föld javaiból, mint ami rendelkezésünkre áll.” –emelte ki.

„Így világosan megmutatkozik, hogy a környezet pusztulása, valamint az emberi és etikai hanyatlás szorosan összefügg.” (LS 5)

Ebből fakadóan Szép Attila atya Ferenc pápa felhívására erősített rá, miszerint a környezetet pusztító tevékenység felismerését követően ökológiai megtérésre van szükség. Előadásában több lehetséges apró, de fontos lépést is felvetett, ami a hétköznapi ember fogyasztási szokásainak szintjén is óriási eredményekkel járhat.       

A koronavírus-járvány okozta helyzet miatt Nemes Gábor István, Laudato si animátor, online csatornán keresztül lehetett jelen az eseményen. A résztvevőket csoportfeladatra hívta, mely keretében a környezettudatosság megvalósításán ötleteltek a saját környezetükre vetítve. A közös megosztások alkalmával hasznos tanácsokkal szolgáltak egymásnak.

A kiértékelés után Nemes Gábor István a Laudato si enciklikából idézett: „A teremtett valóság az Oltáriszentségben találja meg legnagyobb felmagasztalását. Az Eucharisztia összeköti az eget és a földet, átfogja és áthatja az egész teremtést. A világ, amely Isten kezéből került ki boldog és teljes imádásban ér vissza hozzá. Az eucharisztikus térben a teremtés és az istenivé válás, a mennyei lakodalom, a Teremtővel való egyesülés felé irányul, ezért az Eucharisztia hit és motiváció forrása a környezetért való aggódás számára is, és arra késztet minket, hogy a teremtett világ őrei legyünk.”  

Dr. Nyúl Viktor pasztorális helynök hangsúlyozta, hogy ez a képzés egy kezdet, szeretnék ezt a témát folytatni a februári képzés alkalmával is. Elmondta, az egyházmegye a Laudato si évet különböző programokban is megvalósítja, de kiemelten teremtésvédelmi hetet tart szeptember 27-e és október 4-e között.

Ferenc pápa Laudato si kezdetű enciklikája magyar nyelven ide kattintva érhető el.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség