A Pécsi Egyházmegye számára fontos a helyi sajátosságok, kultúra, hagyományok megóvása, támogatása, ezért a területen élő nemzetiségeket referatúrák fogják össze, támogatva őket sajátos és identitásukat őrző programok, tematikus napok megszervezésében, illetve abban, hogy anyanyelvükön bemutatott szentmisén vehessenek részt. 

A horvát referatúra szervezésében idén is megrendezésre került a horvát anyanyelvű hívek hagyományos énektalálkozója október 3-án. A program közös énektanulással indult, majd rövid koncerttel és szentmisével zárult a nap, melyet Darnai Ágoston referens atya a betegekért ajánlott fel. A találkozóra Kátolyból, Nagykozárból, Pécsről, Kökényből, Harkányból, Pécsudvardról érkeztek a résztvevők, akik mindegyike rendszeresen teljesít énekszolgálatot templomaikban.

A következő találkozó október 18-án lesz 11.00 órától közös énektanulással, majd 16.00 órakor a pécsi Szent Ferenc templomban bemutatásra kerülő szentmisével.

Kollár Ákos, fotók készítésével rendszeresen segíti a referatúra munkáját, alkotásait hamarosan egy kiállításon is megtekinthetjük.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség