2020. október 21-én érkezik a Pálosan szép az élet! című utazó kiállítás Pécsre, a Dóm térre, a Püspöki Palota elé. A tárlatot Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó nyitja meg október 21-én, 16.00 órakor.

Az egyetlen magyar alapítású és máig létező, a világ több országában is megtelepedett férfi szerzetesrend tagjai, a pálosok, Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából 2020-at emlékévnek nyilvánították. Az emlékév jelmondata: Magyarország, közöm van hozzád!

A magyarországi pálos rendezvénysorozat fővédnöke Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek. A Boldog Özséb-emlékév ünnepi szentmisével kezdődött 2020. január 20-án a budapesti Szent István-bazilikában.

pecs plakat palosbusz webAz emlékév egyik leglátványosabb eleme a hazánkat és a környező magyar lakta vidékeket bejáró, autóbuszban berendezett kiállítás, amely a rend történetét mutatja be.

A vándorkiállítás címe – Pálosan szép az élet! – egy betű eltéréssel, kedves, játékos rájátszás a jól ismert szólásra (Párosan szép az élet). A kiállítás koncepciója – kapcsolódva a címhez – rejtetten, az elbeszélés „szövetébe” ágyazottan jeleníti meg, hogy pálosnak, s általában szerzetesnek, szerzetespapnak lenni teljes élet, amely nem a bezárkózás, hanem a kiteljesedés útja – hétköznapi és teológiai értelemben is a boldogságra vezető modern életforma.

A kiállítás a magyar pálos történet elemeit elsősorban mint közös, mindenki számára átélhető magyar örökséget mutatja be. Célja, hogy útja során ne csak a katolikus, s ne csak a hívő embereket szólítsa meg, hanem mindenkit, akit érdekel a magyar múlt, a magyar történelem.

A nyolc részből, nyolc egymástól némiképp elkülönített tételből álló tárlat részeit az evangéliumi nyolc boldogság mondatai fűzik össze.

Az egy-egy boldogságmondáshoz kapcsolódó különböző témák nem a rendtörténet kronológiáját követik, hanem bizonyos megközelítéseket emelnek ki.

A több ponton is interaktív, magyar nyelvű kiállítás felületein viszonylag kevés szöveg szerepel, amely a magyarul nem értő látogató számára QR-kódok útján, vagy – okostelefon, illetve internetkapcsolat híján – vezetőfüzetben olvasható angol és lengyel nyelven is.

Nyitvatartás:

Naponta 10.00 órától 18.00 óráig

További információk:
http://www.palosbusz.hu
https://www.facebook.com/palosbusz/

Fotó: palosbusz.hu

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség