Szent Mór ünnepén állandó diakónusokat szentelt fel Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó. A szerpapok interjúban meséltek a szolgálattal kapcsolatos érzéseikről. Prof. Dr. Kovács Tibor, a Pécsi Tudományegyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika és Diabetológiai, Nephrológiai Centrum egyetemi tanára osztja meg gondolatait.
Orvosból diakónus! Ez akár egy tanúságtevő írás címe is lehetne, de most leginkább egy kijelentés, ami magát jellemzi. Hogy történt?
1990-ben kaptam meg az orvosi diplomámat és friss diplomával a II.sz. Belgyógyászati Klinikán kaptam állást (a volt Irgalmas Kórház épületében volt akkor a klinika). A régi falak között szinte tapintható volt az imádságos szellem. Amikor átköltöztünk a jelenlegi helyünkre a Pacsirta utcába, több kollégámmal együtt ide is áthoztuk keresztény/irgalmas szemléletünket, mely miatt néhai Lőrinc Sándor atya (Piusz templom nyugdíjas kisegítő lelkipásztora) már csak a „mindenszentek klinikájának” hívott bennünket… Mi tagadás, magunk is így éreztük. Ez a rövid történet is arról árulkodik, hogy mindig is vallásos emberként éltem. Mélyen hívő keresztény nagy családban nevelkedtem, négyen vagyunk testvérek. A nagyapai házban rendszeres vendégek voltak a pap barátai, illetve egyik nagybátyám bencés szerzetes. Öntudatra ébredésem óta számtalan szállal kötődőm Egyházunkhoz, ezért mindig egy folytonosság jellemezte a hitéletemet, ez mind-mind meghatároz, akárcsak középiskolai tanulmányaim. Tizennégy éves koromban kerültem a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba, ahol az eltöltött négy év tovább mélyítette hitemet, illetve ekkor a szerzetesek imádságain való részvételek során ivódott belém a zsoltárok, a zsolozsma világa, szeretete. A zártabb közösségi életforma és az otthon látott széles rokoni/baráti háló alakította ki bennem, hogy Pannonhalmáról elkerülve mindig kerestem a közösségeket.
Ilyen közösségek voltak a Székesegyházi Plébánia ifjúsági/egyetemista hittana a Szent Mór cserkészcsapat, a Mustármag közösség, de a Schönstatt családmozgalom család tréner képzése és a jegyeskurzusok is. Élete minden periódusában jelen van a közösség ereje.
Magától értetődő módon mindenhol és mindenkor kerestem az alkalmat arra, hogy része legyek egy közösségnek. Pannonhalma után Budapesten kezdtem az orvosi tanulmányaimat és ezzel párhuzamosan a zuglói Domonkos templom egyetemi hittan csoportjához csatlakoztam. Majd, amikor Pécsen folytattam az egyetemet, már a menyasszonyommal (későbbi feleségemmel) közösen Bíró László püspök atya (akkori püspöki titkár) egyetemi hittan órájára kezdtünk járni. Azóta több mint harminc év telt el, és ma is keresek.
Mit keres?
A szolgálatom!
Kérem, meséljen!
Amikor Pécsre költöztem rövidesen bekapcsolódtam a Székesegyházi Plébánia egyetemi hittan csoportjába. Néhány hónap után Bíró László atya megbízott egy hittanosokból alakult kiscsoport vezetésével. Mint Székesegyházi plébános kért meg középiskolai hittancsoport vezetésével. Ezt követően a plébánia cserkészcsapatát alapítottuk meg az akkori káplán, Pavlekovics Ferenc atya hathatós támogatásával. A Szent Mór cserkészcsapatnak 4 évig voltam parancsnoka. Az egyetemi tanulmányaim mellett végzett közösségi szolgálatok alapján fogalmazódott meg, hogy hitbéli tudásomat is rendszerezni, mélyíteni kell. Ezért kezdtem meg Dr. Szalai János atya által elindított egyházmegyei levelező hitoktató képzőt, mely valamilyen szempontból az újra induló Pécsi Hittudományi Főiskola előszobája volt. 1990. áprilisában megnősültem, három fiúnk és egy kislányunk született, ma már négy unokánk is van! Az egyre bővülő családunk és közösségek mellett bontakozott ki orvosi pályám. Ha úgy tetszik, végigjártam a szamárlétrát a rezidensi állástól az adjunktusi pozíción keresztül az egyetemi tanári kinevezésig. Orvosként, közösség vezetőként nagyon sok emberrel találkoztam, például egyházi személyekkel, szerzetesekkel és papokkal, akik közül többekkel közeli kapcsolatba kerültem. Így ismertem meg Dohány Zoltán atyát, aki a kisközösségünk tagja lett. Talán több mint tíz éve egy közös nyaraláson egy esti mélyebb vele való személyes beszélgetés során fogalmazódott meg bennem a nyitottság, a hívás a diakónusi szolgálatra. Amikor 2018 júniusában Udvardy püspök a paptestvéreknek írt körlevelében kérte, hogy aki diakónusi szolgálatra alkalmas jelöltet ismer, az jelezze feléje. Dohány Zoltán atyának eszébe jutott a mi korábbi beszélgetésünk és nekem szegezte a kérdést, hogy érzem-e még a hívást.
Mit válaszolt?
Azt, hogy a hívást érzem, de nem foglalkoztam ezzel az ominózus beszélgetés óta. Amennyiben a püspök atya alkalmasnak lát a jelen helyzetemben (mint egyetemi tanár, orvos, nagycsaládos közösségvezető), akkor nyitott szívvel jelentkezem a diakónusi szolgálatra. Nem volt könnyű feladat család és munka mellett teljesíteni a szentelést megelőző kétéves képzést! Persze paradox módon nem is ment volna egyedül. Az új életfeladatra készülve a feleségem is cipelte velem a terheket. Akinek bár voltak félelmei arra vonatkozóan, hogyan fogjuk ezt menedzselni, tudta, hogy egy régóta dédelgetett álom megvalósításán dolgozom. Ilyen értelemben nem csupán a diakónus vállal szerepet a hívek szolgálatában hanem a családja is, azáltal, hogy igazodik az új menetrendhez. A házastársam, a házasságom fontosságára is utal, hogy jelmondatomnak azt az idézetet választottam, melyet 30 évvel ezelőtt az esküvői meghívónkra írtunk. Ez a mondat közös tapasztalatunk volt az udvarlásunk alatt, és úgy érzem most is kifejezi az én sajátos diakónusi lelkületemet: „Megismertük a szeretetet, amelyet Isten oltott belénk és hittünk benne.” (1 Jn 4, 16)
Több hét telt el a felszentelés óta. Ma hogyan gondol a szolgálatra?
Az a Jó Isten kegyelme, hogy idáig jutottam az életemben, hogy ennyi ajándékkal halmozott el, és bízom benne, hogy szerpapi szolgálatom során is vezetni fog. A diszpozícióm Pécs városára, azon belül is a Szent Ferenc plébániára terjed ki, amire nagy adományként tekintek. Örülök, hogy ezentúl még teljesebben segíthetem Dohány Zoltán atya munkáját. Egy szőlőműves inasaként én is tolhatom az Egyház szekerét! Ahogy a Szentírásban is olvassuk, a diakónus feladata, hogy támogassa a pap tevékenységét. Noha még nem látom tisztán, hogy ez milyen más cselekedetekben fog megmutatkozni, mint az adott szentségek kiszolgáltatása, de nem bánom, mert a Jó Isten ezt pontosan tudja és eszerint fog vezetni, ahogy eddig is. Csak azt tudom, hogy szolgálni akarom Őt egyházunkon keresztül! Az Ő még láthatóbb jele szeretnék lenni!
A betegek szolgálata is az emberek szolgálata…
Igen, és a diakónusi szolgálatban az ige és liturgiai szolgálat mellett hangsúlyos az embertársak szolgálata. A diakónusi lelkület már most is segít, hogy még jobban átérezzem a betegek, elesettek szenvedéseit. Udvardi érsek úr is utalt erre a szentelésünk alkalmával mondott homilíjában. Nap mint nap találkozom a szenvedéssel és halállal. Ez a tapasztalat is hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen bennem a diakónusi szolgálatra való vágy! De ez a megállapítás fordítva is helyes: nagy segítség a diakónusi karizma a gyógyításban!
Dr. Kovács Tibor 1966. március 26-án született Budapesten egy 4 gyermekes mélyen vallásos katolikus család 2. gyermekeként. Pestújhelyen nőtt fel. Középiskolába a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba járt és ott érettségizett 1984-ben Pintér Ambrus atya osztályában. A budapesti orvosegyetemen kezdte meg tanulmányait, melyet 1986-tól Pécsett folytatott. 1990-ben házasságot kötött Dr. Rékási Zsuzsannával. Négy gyermekük született. Péter, Pál, Márton már családos emberek, Klára a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont gimnáziumának tanulója. Eddig 4 unokája született.
Orvosi diplomáját 1990-ben kapta, azóta folyamatosan a Pécsi Tudományegyetem II.sz. Belgyógyászati Klinikáján szakorvosként dolgozik. Belgyógyászatból, nephrológiából, hipertoniából és diabetológiából szerzett képesítést. PhD fokozat megszerzése után habilitált. Oktató, kutató, gyógyító munkája elismeréseképp a köztársasági elnök 2016-ban egyetemi tanárrá nevezte ki.
Pécsre kerülésétől fogva, -1986-tól -vett részt a pécsi, elsősorban a Székesegyházi Plébánia közösségi életében. 1989-től 1993-ig – Ft. Bíró László plébánosi működése alatt- a székesegyházi Szent Mór cserkészcsapatának alapító parancsnoka volt. 1995-től 20 éven keresztül a székesegyház Mustármag közösségének, illetve alapítványának volt vezetője. Ft. Pavlekovics Ferenc plébánostól kapott először megbízatást áldoztatásra, illetve beválasztották az egyházközségi képviselőtestületbe. Feleségével elvégezte a Schönstatt családmozgalom 2 éves család tréner képzését. Rendszeresen tartanak jegyesoktatást. 2018-tól Ft. Dohány Zoltán plébános munkáját segíti a pécsi Szent Ferenc templomban.
Az évtizedek során az egyház körül végzett szolgálatok kapcsán fokozatosan fogalmazódott meg benne a vágy az egyházi szolgálatra, ezért jelentkezett diakónus szolgálatra Udvardy György megyéspüspök felhívására. Főpásztora a Máriabesnyőn működő országos diakónus-képzőbe küldte. A képzésen 2018-20 között vett részt.
